Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
176 Hardi Tamás - Mezei István zését kezdték megfogalmazni. Ennek előképének tekinthetjük a magyar jakobinus mozgalom kátéjában fölmerült országfelosztást. A Magyarországi Reformátorok Titkos Társaságának Kátéja második részében van szó a politikai reformokról, amelyek szerint ideális államforma a szövetségi köztársaság: „Mivel magyar nemzeten mindazokat a különböző nemzetiségű népeket értjük, akik a Magyarországhoz tartozó tartományokban élnek, ezért minden nemzetiség alkosson külön tartományt, éljen külön politikai alkotmánnyal, egymással azonban szoros szövetség kösse össze őket.” A szövetségi köztársaságban „minden nemzetiség szabadon használja saját nyelvét, éljen saját erkölcsei és szokásai szerint, és élvezzen vallásszabadságot” (Boreczky, 1977. 151). A jakobinus mozgalom után sokféle elképzelés merült föl, de ezek háttérbe szorultak a nyelvi harcok miatt. Meg kell említeni azonban Ľudovít Šuhajda (1806-1872), a szlovák nemzeti ideológia egyik képviselőjének 1834-ben megjelent írását, amelyben a nyelv, a nemzet, a haza fogalmainak tisztázására tett kísérletet. Šuhajda nemcsak jogtörténeti, hanem természetjogi alapon is érvelt: szerinte Magyarország „Kárpát-Szlovákiából, Ruszinszkóból, magyar földből, Romániából, Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Teutóniából tevődik össze”. Ebből arra a következtetésre jut, hogy „legjobb és legmegfelelőbb az lenne, ha az államok úgy alakulnának, hogy keretükön belül az állam és a nemzet kölcsönösen fedné egymást. Nem a hegyek, a völgyek, folyók és tavak, hanem a nyelv mint a lelki intelligenciának a társadalmi életben megnyilvánuló szerve az, amelynek az államokat egymástól el kellene választania. Egy állam - egy nemzet, és egy nemzet - egy állam, ennek kellene érvényesülnie".7 Ennek a formálódó gondolatmenetnek a következő évtizedek politikai harcaiban egyre nagyobb szerepe lett. A szlovák térszemléletre a szlovák nemzettudat megerősödése volt döntő hatással. Az 1830-as évektől kezdődően a romantikus nemzettudat kifejeződéseire találunk példákat. A szlovák földrajzi helyszíneket a korabeli írások érzelmekkel telítve említik, egy-egy földrajzi helyhez mitikus jelenségeket kapcsolnak. Tulajdonképpen mind a közbeszédben, mind a megírt szövegek világában jelen voltak már a szlováksághoz kötődő földrajzi helyek, csak most, a nemzeti ébredés korában különös hangsúlyt kaptak. Az érzelmi összetartozás kifejezőivé váltak. Közülük kiemelkedik a Tátra, valós természeti képződményként és szlovák jelképként is, mint a szlovákok lakta területek természeti azonosítója. Érzékletesen mutatja be ezt a jelenséget Hamberger Judit: „A szlovák nemzeti mozgalom szervezkedése bizonyos fokig titokban folyt, mivel azt a magyar politika pánszlávizmussal vádolta meg, és különféle eszközökkel akadályozta. A romantikus titkos szervezkedés példája az 1836. április 24-i dévényi találkozó, amelyen Ľudevit Štúr, a nemzeti mozgalom vezéregyénisége a szlovák nemzetért és népért folytatandó harcra hívta fel a megjelent, nemzeti érzelmű híveket. Romantikus indíttatású, nemzeti jellegű gesztusokat tettek, például szláv hangzású, mesterségesen létrehozott neveket adományoztak egymásnak,8 elénekelték a frissen komponált, később szlovák himnusszá vált hazafias dalt (Nad Tatrou sa blýska - Villámlik a Tátra felett), amelynek szerzője Janko Matúška (1821-1877). A szláv-szlovák múltat szimbolizáló emlékhe-7 Dér Magyarismus in Ungarn in rechtlicher, geschichtlicher und sprachlicher Hinsicht, mit Berichtigung dér Vorurteile, aus denen seine Anmassungen entspringen. Leipzig, 1834. Idézi: Ján Tibenský: Uo. 8 Vei (= „nagy, széles”) Slav (= „dicső”); Mii (= „szíves, kedves”) slav (= „dicső”)
