Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
I. A Kárpát-medence és más térfogalmak a magyar és a szomszédos országok geográfiájában és földrajzoktatásában
Földrajzi terek, térközösség-vállalások a Kárpát-medencében 15 Az itt élő népek hosszú ideig nem ismerték fel a medencejelleget és a terület egységét, inkább a Duna-völgyének tekintették, semmint medencének. A Duna évszázadokon keresztül nagytérségi tájékozódási, viszonyítási, kapcsolattartási, közlekedési tengely volt. A Duna által összekapcsolt területeket a folyó mentén lakók különböző, „saját” elnevezésekkel illették, így „kerítették mintegy hatalmukba". Európa mindenkori földrajzi felfogása (történetileg egyfajta folyamatos kiterjedésről beszélhetünk), területi lehatárolása (leginkább a mindenkori keleti határ volt bizonytalan), ábrázolása és belső területi egységekre történő felosztása természetes módon mindenkor érintette Európa közepének, a Kárpát-medencének, Magyarországnak a hovatartozását is. Szinte egyetlen időszakban sem jött létre egységesen elfogadott európai kánon, legfeljebb domináns felfogásokról beszélhetünk.1 Magyarország modern földrajzi kutatásában 1918-ig meghatározó szerepet játszottak a magyarok és az osztrákok. A bécsi központi hatalom elsősorban a katonai térképezés (I. és II. katonai felvétel) területén volt meghatározó jelentőségű. A „belsők” mellett számos német, francia, sőt angol kutató is megfordult a régióban, s leíró jelleggel foglalkozott a térséggel már viszonylag korán. A magyar földrajztudomány jelentős része hagyományosan „államisme" (államismertető mű) volt történetileg, a 19. század közepétől pedig szinte teljes mértékben „nemzeti tudománnyá”, durvábban fogalmazva államszolgáló tudománnyá vált. A kutatások és publikációk elsődleges tere az ország, illetve a belső politikai felosztás volt. Ez vonatkozott a különböző szintű iskolai oktatásra is. Csak nagyon lassan és ellentmondásokkal formálódott a tájelmélet, illetve a különböző nagyságú tájak hierarchikus rendjére alapozó kutatás. A legtöbb esetben a tájak „államhatáros jelleget kaptak”. A földrajzi kutatásokban a hosszú távú folyamatosság a meghatározó, generációk léptek egymás nyomdokába, egymás eredményeit hasznosítva tették egyre pontosabbá, komplexebbé a térség ismeretét. A medence területi lehatárolásában a magyar kutatók között is voltak érdemi viták, így teljesen természetes, hogy a „külsők” sok esetben más határokat vontak meg a kutatás során. Az I., majd a II. világháború után alapvetően megváltozott a Kárpát-medencében (is) érdekelt államok köre. Az Osztrák-Magyar Monarchia (melyet a kortársak előszeretettel neveztek Dunai Monarchiának) helyén létrejövő új államok elsősorban saját területük megismerését támogatták. A földrajztudomány (még a természeti földrajz is) szinte minden országban nemzeti karakterű (egyes esetekben nacionalista, sőt soviniszta) tudománnyá vált. Egyedül a területeinek mintegy 2/3-ad, a magyarság etnikai állományának 1/3-ad részét elveszítő Magyarország, illetve a magyar földrajztudományban maradt domináns a Kárpát-medence mint egész kutatása. (A magyar társadalom úgy ítélte meg, hogy a területi revízió egyik eleme a történelmi Magyarország földrajzi egysége lehet.) A Kárpát-medence kategóriája a magyar földrajztudományban természetföldrajzi-morfológiaí egységként fogalmazódott meg, majd fokozatosan komplex tartalmú térkategóriává alakult. A közgondolkodásban is viszonylag későn „állandósult”, korábban a Pannon-, 1 1 Az Európára vonatkozó helyes földrajzi felosztás lehetőségeit Próbáld Ferenc, a magyar regionális földrajz doayenje egy ábrasorozat keretein belül mutatta be. (Európa térfelosztásának jellegzetes típusai ábrasorozat. In: Probáld-Szabó 2005.) Hiába „világos” elméletileg és nyelvtanilag minden felosztási lehetőség tartalma, a „szokás nagy úr”.
