Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
II. Közép-Európa, Kelet-Európa, Délkelet-Európa és a Balkán - eltérő elképzelések a nagyterekről
Nagyterek, térelképzelések Közép-Európában 99 beni ellenállás elemeként fogható fel. így a második világháború alatti és azt követő időszakban, amikor az összeomlás kapcsán, a teret nyerő Szovjetunióval szemben több szerző és politikus is a közép-európai összefogás megerősítését hangsúlyozta, pártállástól függetlenül. A hidegháború idején mondhatni eltűnt a közép-európai identitás, térségünk a Kelet és Nyugat között oszlott meg. A Közép-Európa-tudat újraéledését a 20. század nyolcvanas éveiben figyelhetjük meg, elsősorban ellenzéki körökben. A térkoncepció ismételt feltűnése a térség népeit segítette hozzá mintegy eszközként ahhoz, hogy önmagukat Kelet-Európából Nyugat-Európába „helyezzék át” tudati értelemben, hangsúlyozva kötődésüket a nyugati kultúrához (Hagen 2003). Persze külső nézőpontból ez az identitáskeresés kevésbé emelkedettnek is tűnhet. Érdekes R. Wagner szemlélete, aki 2003- ban egy elég lekezelő hangú, de lényeglátó publicisztikát írt a Neue Zürcher Zeitung hasábjain „Der Traum der Ränder. Mitteleuropa - eine Vision erfüllt sich und lebt als Utopie weiter”2 címmel a közép-európai identitás újraéledéséről, melynek fő célja a Nyugathoz való kötődés hangsúlyozása. A Közép-Európa fogalmát úgy határozza meg, hogy „Közép-Európa ott van, ahol Európa nincs". Azt érti ez alatt, hogy az uniós csatlakozás vágya, a nyugati típusú társadalom és gazdaság hiánya, de kiépítésének szándéka motiválja a nagytér választást. Megállapítja azt az ellentmondást, hogy miközben a nagytérségi identitásról beszélünk, az érintett országok, nemzetek erősödő nacionalizmussal fordulnak egymás felé, s a kisebb regionális identitások, sovinizmusok veszélyeztetik a térség egyensúlyát (Wagner 2003). Tehát a térség etnikai, vallási sokszínűsége, melyet sok gondolkodó (pl. Kundera, Konrád) a térség értékes jellemzőjeként írt le, ismét az egységesüléssel ellentétes folyamatot látszik generálni. Érdemes tehát a fogalom megszületését és történetét áttekintenünk. Lendvai L. Ferenc (1997) alapos összefoglalásában bemutatta a német geográfia azon törekvését, hogy Közép-Európát mint egy egzakt tudományos jelenséget mutassa be. A 19. században Karl Ritter térségünk lényegét a tengerektől való távolságában fogalmazta meg, s azzal a Germán-szarmata-orosz síkságot azonosította a Rajnától a Volgáig. Őt követve Albrecht Penck, Alfred Hettner, von Seydlitz már német dominanciájú térségként határozták meg Közép-Európát. A német és brit természeti földrajzi lehatároláskísérieteket - legalábbis közülük hatot - Sinnhuber foglalta össze egy térképre, amelyből kitűnik a fizikai meghatározások németközpontúsága (2.1.4 ábra). A természeti földrajzi alapú lehatárolások mellett a térséget kulturális térként lehatároló gondolkodó elképzeléseiből is egy német dominanciájú tér rajzolódik ki. Ha a különböző, kulturális, történelmi, politikai indíttatású lehatárolási kísérleteket egymásra vetítjük, akkor érdekességként elmondhatjuk, hogy ebben az esetben a leginkább „közép-európai”-nak mondható, minden koncepcióban jelen levő térség Ausztria és Csehország területe. Ezt nevezhetjük magterületnek (2.1.5 ábra). A következő fejezetben bemutatandó empirikus kutatásunk eredményei is azt mutatják, hogy a vizsgált egyetemi hallgatók elképzeléseiben is ez a Közép-Európa-kép él. 2 Magyarul: A szélek [a szélen lakók] álma. Mitteleuropa - egy vízió, mely beteljesül, s utópiaként tovább él.
