Gyurgyík László: A szlovákiai magyarság demográfiai folyamatai 1989-től 2011-ig, különös tekintettel a 2001-től napjainkig tartó időszakra - Nostra Tempora 22. (Somorja, 2014)
1. Szlovákia lakosságának etnikai és közigazgatási szerkezete
A közigazgatási szerkezet változásai 11 bi évtizedekhez képest csak igen kis mértékben (17 581 fővel) emelkedett. Mindez az ismeretlenek, azaz a nemzetiségüket be nem vallók számának és arányának mintegy hétszeresére történt növekedésével van összefüggésben. A regisztrált adatok jelentős torzítással tükrözik vissza a lakosság nemzetiségi összetételét. Ennek (részleges) kiküszöbölésére a településszerkezeti adatok alapján egy becslési eljárást alkalmaztunk. Ennek eredményeként a szlovákiai magyarok száma mintegy 25 ezer, a szlovákoké közel 340 ezer fővel magasabb a regisztrált adatoknál (1. táblázat). A vizsgálat ismertetését a mellékletben közzétett tanulmány tartalmazza. A továbbiakban a 2011. évi népszámlálási adatoknál, illetve e népszámlálási adatok felhasználásával számított népmozgalmi mutatóknál R, illetve B betűvel különböztetjük meg a regisztrált, illetve a becsült adatokat. Amennyiben az adatok előtt jelölés (R vagy B betű) nem található, regisztrált adatokról van szó. 1.2. A közigazgatási szerkezet változásai A magyarok számának, területi eloszlásának változásait, illetve népmozgalmi folyamatait a szlovákiai közigazgatási szerkezet és ennek változásai is kimutatható mértékben befolyásolták. A második világháború utáni időszakban az alsó szintű közigazgatási egységeket ún.„kis” vagy „nagy” járások alkották Csehszlovákiában. A kis járások területe egy városra (városias jellegű településre) és az ezt (többé-kevésbé szervesen) övező vonzáskörzetére terjedt ki. E mikrorégiók gazdasági, településszerkezeti, geográfiai, etnikai, történeti szempontból jobbára szerves egységek voltak. Az 1960-ban kialakított nagy járások átlagban három korábbi kis járásnyi terület összevonása révén jöttek létre. Ezzel korábban egymással közvetlen kapcsolatban nem lévő térségek kerültek egy közigazgatási egységbe. Az összevonás eredménye az lett, hogy a járási központ és környéke intenzívebb fejlődésnek indult, mint a perifériára szorult korábbi városközpontok és vonzáskörzeteik. Az új járások észak-déli fekvésűek lettek, és gyakori volt, hogy két, nemzetiségi szempontból eltérő összetételű terület alkotta őket. Ezáltal a településszerkezet szintjén markánsan kimutatható eltérő etnikai jelleg a járások nemzetiségi megoszlásában elmosódott, és statisztikailag részben alátámasztja a „vegyes lakosságú” jelző használatának jogosságát. A magyar nyelvterület új járásközpontjai többnyire a nyelvhatárhoz közeli, magyar kisebbségü városok lettek, s a járások perifériáit jobbára a magyar többségű kisebb városokat övező térségek képezték. Ennek eredményeként a hatvanas évektől csak két járás volt magyar többségű (a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás). Három-négy járásban haladta meg a magyar népesség aránya a 40 százalékot. A szlovákiai magyarság mintegy 99 százaléka a tizenhárom dél-szlovákiai járás és két nagyváros területén élt. Az 1960-as közigazgatási reformtól kezdve Szlovákia területe három, illetve négy középszintű közigazgatási egységre (kerületre) tagolódott. Gyakorlatilag a kelet-nyugati irányban elnyúló Szlovákia nyugati, középső és keleti része alkotott egy-egy kerületet. 1968-tól Pozsony város is kerületi státussal rendelkezett. Az 1989-es fordulatot a közigazgatás decentralizációja követte. A korábban évtizedekig hatályban lévő háromszintű közigazgatási beosztás (kerületek, járások, községek) megszűnt. A kerületek megszűnte mellett a járások és a községek között közbülső szintet - körzeteket - alakítottak ki. Ezek kiterjedése az 1960-ig hatályos kis járások területéhez volt megközelítőleg hasonlatos. Az ország 121 körzetre tagolódott. 1996-tól Szlovákia területe 8 kerületre (magasabb szintű közigazgatási egységre), valamint 79 járásra (alacsonyabb szintű közigazgatási egységre) tagolódik. Kialakításuknál a lakosság etnikai összetételét figyelmen kívül hagyták.
