Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
3. A szlovákiai magyarság csehországi deportálása 63 A dekrétum például nem adott rá lehetőséget, hogy az ún. toborzást katonai és csendőri kísérettel végezzék, hogy egész családokat kiszállítsanak, ráadásul 2. §-a szerint a közmunka alól mentesülnek az állapotos asszonyok, terhességük harmadik hónapjának kezdetétől a szülést követő harmadik hónap végéig, valamint a legalább egy 15 évnél fiatalabb gyermekről gondoskodó nők, akik maguk vezetik háztartásukat, s még legalább egy családtagról gondoskodnak, 3. §-a szerint pedig nős férfiakat és fékezett asszonyokat is csak kivételes esetekben lehetett közmunkára kötelezni. Egyáltalán nem szabályozta a dekrétum a közmunkára kirendeltek vagyoni helyzetét, tehát nem adott lehetőséget ingatlan vagyonuk elkobzására, már csak azért sem, mivel 4. §-a eleve ideiglenes jellegű, egyéves, meghosszabbítással legfeljebb másfél éves közmunkát feltételezett, amely lejárta után a toborzottak visszatérhettek volna otthonaikba, 24. §-a ráadásul a kárt szenvedett toborzott számára kártérítés kiutalását tette lehetővé.79 A hatóságok ezzel szemben nemcsak hogy nem tartották be a dekrétum által kijelölt korhatárt, hanem egész családokat, gyermekeket, öregeket, terhes asszonyokat is deportáltak, ráadásul katonai és csendőri karhatalom igénybevételével, a deportáltak hátrahagyott ingó és ingatlan vagyonát pedig bármiféle kártérítés nélkül elkobozták, s a vagyonúkba betelepülő szlovák ún. bizalmiaknak juttatták. A (cseh)szlovák propaganda és politikusok az egész akciót mégis megpróbálták úgy beállítani, mintha az a törvények teljes betartása, ráadásul a magyar lakosság egyetértése mellett zajlana, s szinte idillikus képet festettek az elszállítás módjáról, a deportáltak csehországi fogadtatásáról és munkakörülményeiről. A Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatal már idézett közleménye szerint: „Meg kell állapítani, hogy a munkaerő-toborzás pontosan a törvény előírásai szerint zajlik, humánus és szociális módszerek alkalmazásával. A gyűjtőhelyekről a lakosokat vasúti személykocsikban szállítják a munkahelyekre, a csomagok a zárt teherkocsikban maradnak. Az úton meleg és száraz kosztot kapnak. Egyes esetekben, amikor az elkerülhetetlenül szükséges, a dolgozókkal a családtagok is elmennek, elsősorban a közös háztartásban élő szülők és gyermekek. Ez ezen személyek beleegyezésével és kívánságukra történik; egyrészt, hogy a családok együtt maradjanak, másrészt pedig, hogy a család aktív kereső tagjának gondozása alatt maradjanak. A gyermekek az úton tejet kapnak. A toborzással nyert munkaerők igen előnyös munkafeltételek mellett dolgoznak. (...) A munkaerő-toborzásról szóló dekrétum alkalmazása az egész országban folyamatban van, a magyarok által lakott területeken is, mindenütt rendben zajlik, és az ország egész lakosságának megértésével találkozik.”80 A Pravda 1946. december 1-jei száma Viliam Široký miniszterelnök-helyettest idézi, aki a budapesti Sloboda című szlovák lapnak többek között a következőket nyilatkozta: „Távolról sincs szó deportálásról. Valamennyi munkás, tehát a magyarok bére is olyan, amilyet sehol a világon el nem érnek. Sőt, amikor megérkezett Prágába a magyar munkások első transzportja, az állomáson zenével és meleg étellel vártuk, a kormány egyik tagja pedig személyesen köszöntötte őket.”81 A deportálások megindítása azonban nemhogy elősegítette volna a szlovákiai magyarság helyzetének rendezését, hanem tovább rontotta a csehszlovák-magyar kapcsolatokat. Az akció természetesen heves tiltakozást váltott ki a magyar kormány részéről: Gyöngyösi János külügyminiszter már 1946. november 20-án magához kérette František Dastich tábornokot, 79 Sbirka zákonu a naŕízení republiky Československé. Ročník 1945, částka 40., 157-161. p. 80 Čas, 1946. november 26. Štvanie Maďarov proti ČSR neprestáva, 1. p. 81 Pravda, 1946. december 1. Ani deportácia, ani pracovné tábory, 1. p.
