Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
52 A JOGFOSZTOTTSAG EVEI (1945-1948) vákok 19,4%-kal, a csehek pedig 13,3%-kal szaporodtak) azonban csupán látszatszaporulat, s valójában annak a következménye, hogy a reszlovakizáltak nagy része immár statisztikailag is visszatért magyar nemzetiségéhez. Az országos adatoknál természetesen pontosabb képet kapunk, s jóval árnyaltabb következtetések levonására nyílik lehetőségünk a magyar nyelvterület etnikai összetételében bekövetkezett változásokról a népszámlálások községsoros nemzetiségi kimutatásaiból. Mivel azonban az 1950. évi népszámlálás községsoros etnikai adatait sajnálatos módon nem hozták nyilvánosságra, s azok a kutatók számára sem elérhetőek, a ki- és betelepítéseknek, valamint a reszlovakizációnak az egyes magyarlakta régiók, illetve községek etnikai összetételének módosulására gyakorolt hatását csupán a későbbi népszámlálások alapján vizsgálhatjuk. A háború előtti utolsó, 1930. évi és az 1961-es népszámlálás településszintű adatainak összevetése azt mutatja, hogy a háború utáni telepítések, részben pedig a reszlovakizáció szinte valamennyi településen a magyar elem nagyarányú térvesztését, s a magukat szlováknak vallók arányának növekedését eredményezte. Ez a magyarság kárára bekövetkezett egyedülálló etnikai arányeltolódás 74 településen egyben azok korábbi magyar többségének elvesztésével járt együtt, vagyis az 1961-es népszámlálás 74 olyan szlovák többségű települést talált Szlovákiában, amelyek az 1930. évi népszámlálás szerint még magyar többségűek, gyakran színtiszta magyar lakosságúak voltak. Különösen feltűnő volt a magyar elem visszaszorulása a nyelvhatár menti városokban. Ezek elszlovákosodása már a két világháború között megkezdődött, s bár az 1938-as határváltozásokat követően visszaszerezték korábbi 80-90%-os magyar többségüket, a második világháború után kivétel nélkül szlovák többségűekké váltak. A magyar elem legnagyobb mértékű térvesztése Dél-Szlovákia két nagyvárosában: Pozsonyban és Kassán figyelhető meg, amelyek magyar lakossága pár százalékos kisebbséggé zsugorodott. 20% alá csökkent a magyarság részaránya a már 1930-ban is szlovák többségű Vágsellyén és Losoncon, az 1930-ban relatív szlovák többséggel rendelkező Léván, valamint az akkor még relatív magyar többségű Galántán is. A magyar lakosság a nyelvhatáron fekvő városok közül így csupán Szencen, Érsekújvárban, Rimaszombatban, Rozsnyón és Szepsiben tudta megtartani 20% fölötti arányát. Az 1961-es népszámlálás tanúsága szerint a városok mellett legnagyobb mértékben a lakosságcsere által érintett régiók, vagyis a Felső-Csallóköz és a Garam mente, részben a Mátyusföld, Gömörben pedig a Rimaszombat és Tornaija vonzáskörzetébe tartozó néhány falu, ezeken túlmenően pedig egyes nyelvhatár menti és nyelvszigeti jellegű települések etnikai összetétele módosult. A Felső-Csallóközben a lakosságcserével, valamint az ottani német falvak kitelepítésével sikerült megvalósítani a két világháború közötti kolonizáció során is kitűzött célt: a Pozsonyt a magyar nyelvterülettől elválasztó s az egykori német települések mellett a lakosságcsere által leginkább sújtott falvakat (Vereknye, Pozsonypüspöki, Szemet, Uszor, Nagypaka) és az önálló községgé szervezett kolóniákat (Miloslavov, Hviezdoslavov) is magában foglaló szlovák hídfő létrehozását. A Mátyusföldön általában csupán a Szene környéki, a lakosságcsere által nem érintett, ám nagyrészt reszlovakizált nyelvhatár menti falvak veszítették el magyar többségüket, a régió keleti térségének a népcsere által hatványozottan sújtott nagyközségei ezzel szemben vegyes lakosságúvá váltak ugyan, de meg tudták őrizni magyar többségi jellegüket. Az Érsekújvártól délre tervezett szlovák etnikai ékben elveszítette magyar többségét Ógyalla és Bagota, miáltal Érsekújvár és Komárom között létrejött egy - Imelyt és Újgyallát is magában foglaló - meglehetősen nagy kiterjedésű szlovák nyelvsziget.
