Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
2. A csehszlovák-magyar lakosságcsere 43 magyar Külügyminisztérium és/vagy a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság munkatársai a nevek összesítése és a statisztikai kimutatások összeállítása során - többek között hibás összeadás, elírás, egyes községek téves azonosítása és téves járási besorolása, az ún. nagy háborús bűnösök esetében pedig a családfővel áttelepítendő családtagoknak az összesítésből való gyakori kifelejtése következtében - számos hibát vétettek, miáltal több település, illetve járás esetében helytelenül, a ténylegesnél általában kisebbnek tüntették fel a csehszlovák fél által áttelepítésre kijelölt magyarok számát. A névjegyzékek feldolgozása még folyamatban van, eddigi vizsgálatuk azonban azt valószínűsíti, hogy a lakosságcsere-egyezmény keretében Csehszlovákiából Magyarországra áttelepíteni szándékozott magyarok összlétszáma meghaladja a 185 ezer főt. A csehszlovák kormány által átadott névjegyzékek segítségével egyúttal átfogó képet kaphatunk az eddig ismeretlen csehszlovák, illetve szlovák kitelepítési tervekről, a kitelepíteni szándékozott régiókra és településekre vonatkozó elképzelésekről. A névjegyzékekből, valamint a fent közölt járási kimutatásból az is kitűnik, hogy az SZTH - noha a paritásos cserére kijelölt járások körét kibővítette, s az 1946. májusi tervvázlatában szereplő tizenöt járáson túlmenően a Pozsonyi, Érsekújvári, Verebélyi, Kékkői, Losonci, Rimaszombati, Rozsnyói és Kassai járást, valamint Pozsony és Kassa városát is felvette a listára - a paritásos lakosságcserével továbbra is elsősorban a kisalföldi magyar tömb etnikai jellegét igyekezett megváltoztatni. Ennek megfelelően más elveket alkalmazott a magyar etnikai sáv nyugati részének, s megint másokat a középső és keleti szakaszának tervezett kitelepítése során. A Kisalföld kompakt magyar lakosságú területein a szlovák telepítési szervek elképzelése szerint egy átfogó, csaknem valamennyi régiót - a Csallóköz nagy részét, a Mátyusföldet, az Érsekújvár, Komárom és Párkány közötti térséget, valamint a Garam mentét - érintő kitelepítés zajlott volna, méghozzá úgy, hogy a kitelepítendők aránya különösen a Felső-Csallóközben, Komárom térségében és a Garam mente több településén megközelítette, esetenként meg is haladta volna a helyi magyar lakosság 50%-át. A paritásos csere a Felső-Csallóközben legnagyobb mértékben Pozsonypüspöki, Szemet, Gútor, Nagypaka, Csallóköztámok, Macháza, Csütörtök, Éberhárd, Fél, Vajasvata és Bélvata; a Csallóköz központi részén Nagymad, Hegyéte, Pódatejed és Bögellő; az Alsó-Csallóközben, valamint a Komárom és Érsekújvár közötti térségben Örsújfalu, Komárom, Megyercs, Keszegfalva, Gúta, Andód, Szimő, Érsekújvár, Imely, Naszvad, Martos, Izsa, Komáromszentpéter és Perbete magyar lakosságát érintette volna. A Mátyusföldön a telepítési szervek elsősorban Jóka, Diószeg, Kismácséd, Tósnyárasd, Felsőszeli, Alsószeli, Királyrév, Deáki, Pered, Zsigárd, Vágfarkasd és Nádszeg, a Garam mentén pedig Mohi, Alsószecse, Felsőszecse, Kiskoszmály, Újbars, Bori, Nemesoroszi, Kispeszek, Kétfegyvemek, Garamszentgyörgy, Hontfüzesgyarmat, Nagysalló, Hölvény, Garamvezekény, Szodó, Tergenye és Kisölved kitelepítését tervezték. A névjegyzék tanúsága szerint a lakosságcserét a Kisalföldön csupán a Csallóköz egyes településcsoportjai, néhány Szene környéki és Párkánytól északkeletre fekvő falu, valamint a zoboralji magyar nyelvsziget kerülte volna el. Úgyszintén nem vagy általában csupán minimális mértékben érintette volna a paritásos csere a szlovák többségű, a magyar többségű, de részben szlovák származású lakossággal rendelkező, valamint a nyelvszigeti jellegű magyar települések többségét (pl. Ógyallát, Újgyallát, Málast, Barsendrédet, Zsemléit, Ahát, Királyit), amelyeknek magyar lakosságát az illetékesek az egy tömbben élőknél alkalmasabbnak tekintették az asszimilációra, és ezért kitelepítésükkel sem számoltak.
