Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A kommunista hatalomátvételtől a magyar forradalomig (1948 - 1956)
210 A KOMMUNISTA HATALOMÁTVÉTELTŐL A MAGYAR FORRADALOMIG... hosszú időre lekerült a napirendről. A rövid életű csehszlovákiai enyhülési folyamat egyetlen eredményét a szlovák nemzeti szervek - a parlamentnek megfelelő Szlovák Nemzeti Tanács és a kormánynak megfelelő Megbízottak Testületé - hatáskörének a meghirdetett decentralizáció keretében végrehajtott csekély mértékű növelése jelentette.633 8.1. A FORRADALOMMAL SZEMBENI PROPAGANDA MEGSZERVEZÉSE A csehszlovák párt- és állami vezetés ilyen körülmények között természetesen már 1956 nyarán-őszén nyugtalanul figyelte mind a lengyelországi rendszerellenes megmozdulásokat, mind pedig a magyarországi politikai fejleményeket: Rákosi Mátyás bukását, a rehabilitálásokat, Rajk László újratemetését, a rendszer demokratizálását sürgető társadalmi vitát és a vezetés hibáit egyre nyíltabban bíráló sajtó hangját. A magyarországi sajtótermékek iránt - elsősorban az ország magyar lakossága körében - Csehszlovákiában is rendkívül nagy volt az érdeklődés, a prágai és pozsonyi pártvezetés pedig mindenképpen meg akarta akadályozni a nem kívánt magyarországi szellemi irányzatok csehszlovákiai elterjedését. Az SZLKP KB Titkársága ezért már 1956. október 19-én - vagyis négy nappal a magyar forradalom kitörése előtt -, a lengyel és a magyar sajtó „hiányosságairól” tárgyalva úgy határozott, hogy meg kell akadályozni a hivatalos magyar pártlap, a Szabad Nép aznapi számának szlovákiai terjesztését, s intézkedéseket kell hozni a magyarországi sajtótermékek behozatalának korlátozására. A pozsonyi pártvezetés nemtetszését konkrétan a Szabad Nép azon két cikke váltotta ki, amelyek a szövetkezetesítés jugoszláv minta szerinti átalakítását vetették fel, illetve tudósítást közöltek a diákság és az ellenzék fő fórumának számító Petőfi Kör vitaestjéről, amelyen felmerült a kötelező beszolgáltatások eltörlésének kívánalma is.634 Az október 23-i budapesti tömegmegmozdulások másnapján azonnal összeült mind a prágai, mind a pozsonyi pártvezetés. A CSKP KB Politikai Irodájának október 24-i ülése még konkrét határozathozatal nélkül ért véget, mivel meg akarták várni Antonín Novotný első titkár hazaérkezését, aki Nyikita Hruscsov szovjet pártvezető meghívására a szovjet vezetésnek a lengyelországi és magyarországi helyzetről tárgyaló moszkvai rendkívüli ülésén vett részt. A Politikai Iroda október 25-én és 26-án folytatódó ülése azonban - Novotný hazatérését és a moszkvai tanácskozásról szóló tájékoztatóját követően - már egyetértését fejezte ki Hruscsov értékelésével, aki a magyar felkelést ellenforradalmi puccsnak, a felkelőket pedig banditáknak bélyegezte. Egyúttal megbízta a CSKP KB Titkárságát, hogy a magyarországi eseményekkel kapcsolatban tegye meg a szükséges intézkedéseket, s úgy határozott, hogy október 28-ra teljes harckészültségbe kell helyezni a Belügyminisztérium fegyveres erőit és a népi milíciát, a belügyminisztert pedig megbízta, konzultáljon a szovjet vezetőkkel „önkéntes egységek” Magyarországra küldésének lehetőségéről.635 633 Vö. Bamovský, Michal: Prvá vlna destalinizácie a Slovensko (1953 - 1957). Brno, Nakladatelství Prius /Kríze komunistického systému v Československu 1953 - 1957. Sv. 6./, 2002, 61-99. p. 634 SNA, ÚV KSS, 143. d., Zápis zo 42. schôdzky Sekretariátu ÚV KSS, 19-20. X. 1956. Zpráva o nedostatkoch v poľskej a maďarskej tlači. 635 Kaplan, Karel: i. m. 173. p.; Bilek, Jifi - Pilát, Vladimír: Bezprostrední reakce československých politických a vojenských orgánú napovstáni v Maďarsku. Soudobé dejiny, 3. évf. (1996) 4. sz. 500-501. p. (A Magyarországon bevetendő „önkéntes egységek” vezetését a pártvezetés elé terjesztett javaslat szerint a spanyol polgárháborút megjárt magyar nemzetiségű KB-tagra, Fábry Istvánra bízták volna.)