Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A kommunista hatalomátvételtől a magyar forradalomig (1948 - 1956)
164 A KOMMUNISTA HATALOMÁTVÉTELTŐL A MAGYAR FORRADALOMIG... Pártvonalon a magyar kommunista vezetés október 13-án kereste meg Prágát, amikor Farkas Mihály, az MDP főtitkárhelyettese pártja nevében a CSKP KB Titkárságához intézett levelében tiltakozott a telepítési akció ellen, s kérte fel a prágai vezetést a közbeavatkozásra. Kifogást emelt az ellen, hogy a meghirdetett cél, vagyis a kulákság elleni harc kizárólag Dél- Szlovákia magyarlakta területére korlátozódik, az áttelepítésre kijelöltek elenyésző kivételtől eltekintve mind magyarok, ráadásul számos olyan van közöttük, aki sem a kulákok közé nem sorolható, sem reakciós tevékenységet nem fejtett ki. A levél szerint félő, hogy az akció a kulákság elleni harc fokozása helyett a magyarok és a szlovákok közötti nemzeti ellentéteket fogja felszínre hozni, ezért arra figyelmeztet, hogy végrehajtása kedvezőtlen visszhangot váltana ki Magyarországon, s hátrányosan befolyásolhatná a két ország között megerősödőben lévő baráti viszony további alakulását.415 A magyarországi tiltakozásra és a kitelepítési akció Prágából elrendelt ideiglenes leállítására a szlovák pártvezetés egy hét elteltével reagált, s az SZLKP KB Elnöksége 1949. október 21- én kényszeredetten bár, de szintén kimondta az akció leállítását. Az elnökségi ülés résztvevői ugyanakkor keményen bírálták a Magyar Bizottságot is, amely a magyarországi tiltakozást követően - noha két tagja (Fábry István és Kugler János) a Dél-akció előkészítésében korábban maga is közreműködött - október 14-én szintén szót emelt annak egyoldalú magyarellenessége ellen.416 Az sem volt titok, hogy a bizottság magyar tagjai szoros kapcsolatot tartanak fenn a magyar főkonzulátussal, amely többek között a tőlük szerzett értesülések alapján tájékoztatta Budapestet az akció előkészületeiről. Štefan Bašťovanský pártfőtitkár az elnökségi ülésen megemlítette Vándor konzullal folytatott beszélgetését is, aki felrótta neki az akció magyarellenes, nacionalista jellegét, s azzal a kijelentéssel távozott tőle, hogy az Csehszlovákia számára „politikai károkat fog okozni”. Viliam Široký pártelnök erre amellett, hogy ezúttal védelmébe vette az akciót, mint amelyet osztályalapon hajtottak végre, a Magyar Bizottság feloszlatását javasolta, amit Ladislav Floldoš és Gustáv Flusák - a bizottság tagjainak a magyar főkonzulátussal fenntartott kapcsolataira utalva - szintén helyeselt. Amint azt Husák rosszallóan megjegyezte: „közelebb áll hozzájuk a magyar konzulátus, mint a pártközpont”. A szlovák pártvezetés ezt követően paradox módon azzal párhuzamosan, hogy elrendelte a kitelepítési akció leállítását, kimondta egyúttal a Magyar Bizottság felszámolását is azzal, hogy titkára, Fábry István a KB Titkárságának magyar ügyekben illetékes referense marad.417 Akitelepítési akció befejezését a prágai pártvezetés 1949. október 24-i határozata nyomatékosította. A CSKP KB Elnöksége fegyelmi eljárást kezdeményezett az akcióért felelőssé tett Dániel Okáli ellen, s határozatban rögzítette azt is, hogy értesíteni kell a magyar elvtársakat a foganatosított intézkedésekről.418 Erre két nap elteltével került sor, amikor Rudolf Slánský pártfötitkár Farkas Mihályhoz intézett levelében tájékoztatta az MDP vezetését az akció leállításáról.419 415 MNL OL, MDP, 276. f., 65. cs., 202. ő. e., 52-53. 1.; a levelet közzétette Popély Árpád (szerk.): Iratok... i. m. I. 202-203. p. 416 A Magyar Bizottság október 14-i üléséről készült feljegyzést közzétette Popély Árpád (szerk.): Iratok...i. m. 1. 204-205. p.; magyar fordításban Vadkerty Katalin: A deportálások... i. m. 191-192. p. 417 SNA, ÚV KSS, 792 d., Zasadnutie predsedníctva ÚV KSS, ktoré sa konalo dňa 21. októbra 1949; az elnökségi ülés jegyzőkönyvét és határozatát közzétette Popély Árpád (szerk.): Iratok... i. m. 1. 205-210. p 418 NA ČR, ÚV KSČ, f. 02/1, sv. 13, a. j. 192, Zápis č. 39 ze schüze predsedníctva ÚV KSČ, konané dne 24. ŕíjna 1949. 419 MNL OL, MDP, 276. f., 65. cs., 202. ô. e., 54. 1.