Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)

2. A magyar aktivizmus kezdete (1920 - 1925)

2. A MAGYAR AKTIVIZMUS KEZDETEI

(1920-1925)

1919 végére a csehszlovák politika a terepen (vagyis a Szudéta-vidéken meg a Duna mentén) és a nemzetközi diplomácia színpadán (vagyis a versailles-i békekonferencián) is sikeresen rögzítette a köztársaság Prága szempontjából megfelelőnek látszó határait, illetve hol jogi, hol erőszakos eszközökkel bebiztosította a csehszlovák nemzeti többség hatalmát a kisebbségek fölött. Ezt követően cseh és szlovák képviselőkből álló egykamarás ideiglenes nemzetgyűlés 1920. február 29-én elfogadta az ország végleges alkotmányát. Az alkotmány Csehszlovákiát olyan parlamentáris köztársasággá változtatta, amely nyelvi vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül egyenlő jogokat biztosított valamennyi állampolgárának. Csehszlovákia liberális szellemiségű demokráciává vált, ahol a hatalmi ágak világosan elváltak egymástól, s ahol a politikai szerveződést szinte alig korlátozta valamilyen törvényi megkötöttség. Ennek a „szabadságnak” köszönhetően az első köztársaság (1918-1938) időszakát csehszlovák közélet túlzott átpolitizáltsága, egy pártokratikus rendszer kialakulása jellemezte. A demokratikus jogi keretek ellenére azonban a mindenkit egyenlő mércével mérő demokrácia kiteljesedését számos tényező nehezítette. Közte leginkább a fiatal állam félelme a széteséstől, amely miatt erőteljes centralizáció, az önkormányzati elemek háttérbe szorítása, s legfőképp a nemzeti kisebbségek jogos önigazgatási igényének megtagadása jellemezte Prága politikáját. Mindehhez az a jól érzékelhető szándék is párosult, hogy a soknemzetiségű országból csehszlovák nemzetállamot formáljanak. A valóban demokratikus viszonyok fenti korlátái ellenére azonban az első Csehszlovák Köztársaság mégis kedvező feltételeket kínált a magyar pártpolitika szabad kibontakozásához.

Az 1920 és 1925 közötti első parlamenti ciklus országos és szlovákiai magyar viszonylatban is a politikai élet differenciálódásának legintenzívebb korszaka volt. Az 1920-as első parlamenti választások, amelyek az új alkotmány elfogadása után nem egész két hónappal zajlottak le, már csak az idő rövidsége okán sem egy teljesen végleges pártstruktúrát talált az országban. A Csehszlovákia megalakulása óta eltelt mintegy másfél év arra ugyan elegendő volt, hogy a későbbi csehszlovák politikát meghatározó pártok létrejöjjenek, arra azonban nem, hogy azok végleges arcukat és a politikai palettán betöltendő végleges helyüket is megtalálják. Különösen igaz volt ez a magyar pártok esetében, amelyeknek a csehszlovák nemzeti diktatúra időszakához képest immár lényegesen megváltozott kül- és belpolitikai kontextus közepette kellett politizálniuk. Ezek az új körülmények az alábbiakra voltak visszavezethetőek:

1. Az ország korábban még bizonytalan államjogi helyzetének megváltozására és a trianoni államhatárok végleges elismerésére.

2. A budapesti politika irányváltására, amely részeként a magyar kormány felhagyott a határrevíziós tervek nyílt hangoztatásával, s a kalandor irredenta tervek helyett a versailles-i rendszerbe való beilleszkedést szorgalmazta.

3. A csehszlovák gazdaság stabilizálódására, amely a lakosság számára (bár Kárpátaljára nézve ez nem teljesen állja meg a helyét) gazdasági és szociális biztonságot teremtett.