Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
4. A baloldali alternatíva
A magyar szekció helyzete az országos szociáldemokrata pártban 115 meg sem jelentek a pártkongresszuson, s mindenki úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A problémákat azonban nem csupán Prágában, az OMSZ-ben is egyre inkább a szőnyeg alá kezdték söpörni, ami a kassai csoport vereségét jelezte. 1934-ben - vélhetően a közelgő parlamenti választások miatt - a magyar szociáldemokrácia országos kongresszusát már meg sem tartották, így a nagyobb szervezeti önállóság kérdése fel sem merülhetett, 1935-ben pedig már nem volt ildomos ilyen problémákkal előhozakodni. A magyar szekción belüli választóvonalak azonban továbbra is megmaradtak, noha a pozsonyi központtal szembeni ellenzéki hangot leginkább csak Farkas szenátor és az általa szerkesztett kassai Világszabadság c. lap fogalmazott meg. Nem csoda, hogy a hatóságok a lapot több ízben is elkobozták, mivel annak írásai - pl. a marseilles-i merénylet ügyében - nem álltak összhangban a csehszlovák hivatalos politikával. Farkas ugyanis többször kritizálta a párt politikáját, felvetette a koalícióból való kilépést, s továbbra sem tartotta elégségesnek a magyar csoportok szervezeti önállóságát.491 Az Országos Magyar Szervezőbizottságon belüli hatalmi harcok azonban ekkorra már eldőltek, s az a nyugat-szlovenszkói lobbi került fölénybe, amely nem igényelte a magyar szervezetek nagyobb önállóságát, s lojálisabb politikát folytatott a prágai pártközpont irányában. Ezt tükrözték az 1935-ös parlamenti választások előkészületei is, amikor is a magyar szociáldemokraták kampánytémái közül a kisebbségi kérdés és a speciális magyar problémák jóformán teljesen eltűntek. S látszott a szociáldemokrata párt jelöltlistáján is, amelyre a kassai „nacionalisták” már nem kerültek fel, helyettük viszont ott szerepelt Schulcz Ignác és Csizmazia György. Ezzel a magyar szociáldemokrácia történetében ismét lezárult egy korszak, s 1926 után, amikor kimondta saját feloszlatását és beolvadt a csehszlovák szociáldemokráciába, immár másodszor mondott le a magyar érdekek következetesebb képviseletéről, s választotta a Prága iránti lojalitás mindent felülíró útját. 491 Vó. Világszabadság, 1934. március 24., 1
