Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)

4. A baloldali alternatíva

A magyar szociáldemokrácia útja az önállóságtól a beolvadásig 103 A magyar szociáldemokrácia szempontjából a közeledés végeredménye a párt önállóságá­nak feladása és a csehszlovák szociáldemokráciába való beolvadás volt, amely folyamatnak a részleteiről viszonylag kevés információval rendelkezünk. Az azonban bizonyos, hogy ennek során a szociáldemokrácia régi vezetői (Mayer Samu, Borovszky Géza és Molnár Miklós) némileg a háttérbe szorultak, s a választások után a párt ügyvezetőjének a szerepét betöltő Fehér Ferencnek és a feltörekvő Schulcz Ignácnak jutott benne meghatározó szerep. Ok amúgy is jó kapcsolatokat ápoltak a szlovák szociáldemokrácia erős emberével, Ivan Dérerrel, ami szintén fontos tényező volt az egyesülés folyamatában. A magyar szociáldemokrácia részéről az első konkrét impulzust a csehszlovák párttal való egyesüléshez a párt komáromi szervezete adta meg, amely az 1926. március 21-én megtartott közgyűlésén arra szólította fel a központi veze­tést, hogy „keresse meg az Országos Pártvezetés a Csehszlovák Köztársaság területén működő valamennyi szociáldemokrata pártot, hogy minden lehetőt kövessenek el a szociáldemokrata pártok egységfrontja, azaz egyesítése érdekében”.441 A felhívás ugyan az összes szociáldemok­rata pártot érintette, de az 1925-ös választásokon a polgári pártokkal nemzeti koalíciót alkotó lengyel szociáldemokrácia,442 illetve az önállóságát feladni semmiképpen nem kívánó DSAP egész más helyzetben lévén, nem volt érdekelt az egyesülésben, fgy a prágai központ csupán a szorult helyzetben lévő magyar párttal kezdte meg a tárgyalásokat, amelyek az ún. „úri koalí­ció” létrejöttével egy időben, 1926 őszén gyorsultak fel. A tárgyalások során a prágai vezetők tökéletesen kihasználták a magyar szociáldemokrácia reménytelen helyzetét, amelynek ered­ményeként a magyar félre nézve rendkívül hátrányos megoldás született. A Fehér Ferenc vezet­te magyar szociáldemokrata küldöttség és a ČSDSD Antonín Hampl vezette küldöttsége által 1926. október 15-én Prágában aláírt ún. Egységokmány443 ugyanis nem két egyenrangú fél megegyezését tükrözte, hanem a magyar szociáldemokrácia teljes önfeladását és kapitulációját. Az egyezség értelmében ugyanis a magyar fél (a ČSDSD és a lévai Független Szocialista Munkás és Földműves Párt) nem külön szervezeti egységként olvadtak be a csehszlovák párt­ba, hanem először feloszlatták önmagukat, s tagjaik egyénileg léptek be a csehszlovák pártba. Az egyedüli engedmény Prága részéről az volt, hogy ha a teljes jogú tagként felvett magyar nemzetiségű szociáldemokraták bármely településen a szervezett tagság legalább 10%-át elér­ték, akkor ott külön alosztályt alkothattak. A külön magyar alosztályok azonban semmiféle poli­tikai önállósággal nem rendelkeztek, önállóan nem vehettek fel vagy zárhattak ki tagokat, nem állíthattak önálló jelöltlistákat és nem nyilatkozhattak a párt nevében. Az egységokmány továb­bá rögzítette azt is, hogy a párt magasabb fórumain és jelöltlistáin a magyar tagok arányos kép­viseletre tarthatnak igényt, amitől csak taktikai okokból lehet eltérni. A ČSDSD központi vég­rehajtó bizottsága ezenfelül kötelezte magát arra, hogy a szervezeti nyomtatványokat magyar nyelven is kiadja, és vállalta egy magyar nyelvű pártlap kiadását. Az Egységokmány aláírása után alig tíz nappal, 1926. október 24-én Érsekújvárott megtar­tották a magyar szociáldemokrácia utolsó kongresszusát, amelynek egyedüli napirendi pontja a csehszlovák szociáldemokráciához való csatlakozás volt. Ennek szükségességét Schulcz Ignác és Fehér Ferenc fejtette ki a küldöttek előtt.444 A kongresszus ezután kimondta a ČSDSD és a 441 SNA, f. PR BA, k. 231, 19737/1926.prez. 442 A Lengyel Szocialista Munkáspárt 1925-ben a Lengyel Néppárttal, a Sziléziai Néppárttal és a Sziléziai Katolikusok Szövetségével együtt Lengyel Népi- és Munkásszövetség néven alkotott - ideológiai szempontból meglehetősen heterogén - koalíciót. 443 Csehszlovákiai Népszava, 1936. november 7., 5. 444 A Reggel, 1926. október 26., 3.

Next

/
Thumbnails
Contents