Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
Előszó
Előszó 1938. szeptember 23-án a New York-i világkiállítás alkalmából a Meadows Park területén egy ún. időkapszulát ástak el, amelyben korabeli használati tárgyakat, növényi magvakat, mikrofilmre feljátszott kortárs irodalmi műveket és aktuális filmhíradókat helyeztek el. Bár ma még nem tudni, hogy 6938-ban, amikor az időkapszula első tervezett felnyitása várható, használhatók lesznek-e még az abban elhelyezett mozgófilmek, ám ha megfelelő vetítőgépet konstruálnak hozzá és lejátsszák az 1938-ban készült felvételeket, a filmhíradók leggyakoribb főszereplője minden bizonnyal egy Adolf Hitler nevű ember lesz, akit 1938-ban a Time magazin egyenesen az év emberének választott. De feltűnhet majd az akkor már ötezer éves mozgóképeken Enrico Fermi, aki ebben az évben kapott fizikai Nobel-díjat, Joe Luis, a nácik kedvenc profi világbajnokát, Max Schmelinget legyőző barna bombázó vagy akár a világbajnok olasz futballválogatott is, mely nem mellékesen a Sárosival és Zsengellérrel felálló magyar csapat fölött aratott győzelmet a párizsi világbajnoki döntőben. Közép-Európa szempontjából 1938 a náci Németország előretörésnek a jegyében telt el: amely folyamatnak két legfontosabb állomását az anschluss és a müncheni döntés jelentette, amelyek olyan változásokat indítottak el régiónkban, melyek az itt élő népek - csehek, szlovákok, magyarok, németek és mások - életére egyformán befolyással voltak. 1938 ennélfogva szimbolikus jelentőségű év, hiszen miközben lezár egy korszakot, a versailles-i Európa világát, ajtót nyit egy másiknak, a második világháború világának. 1938 különösen Csehszlovákia számára bizonyult sorsdöntő évnek, hiszen az 1918-ban alapított állam ebben az évben nem csupán az egyre fenyegetőbb náci agresszióval találta magát szemben, hanem mindazzal a problématömeggel - elsősorban a cseh nemzetállami szándékok és a köztársaság nemzetiségi jellege közötti áthidalhatatlan szakadékkal - is, amelyet az állam vezető politikusai húsz éven át a szőnyeg alá söpörtek. Ezt a kétfrontos harcot a köztársaság már nem tudta megvívni, s először addigi arcát veszítette el, majd fizikailag is összeomlott. Csehszlovákia 1938-as történetnek mennyiségileg jelentős, de egyben változó színvonalú szakirodalma van, amelynek középpontjában viszonyítási pontként a müncheni döntés és az ahhoz vezető út áll. A téma cseh olvasata elsősorban a müncheni árulás történetét jelenti. A régebbi szakirodalom által egyoldalúan idealizált, a mai munkákban azonban már árnyaltabban ábrázolt első Csehszlovák Köztársaságnak a nyugat-európai szövetségesei (Nagy-Britannia és Franciaország) általi elárulásának a történetét. Ebben a megközelítésben München a náci agresszió egyik fontos eleme, s csupán másodsorban belpolitikai probléma, aminek okán a cseh (és szlovák) történetírás nemegyszer reflektálatlanul hagyja azokat a belső folyamatokat (elsősorban a megoldatlan nemzetiségi kérdést), amelyek Csehszlovákia 1938-as válságához vezettek. Igazságtalanok volnánk azonban a cseh kollegákkal, ha nem jeleznénk, hogy a legutóbbi évek ebből a szempontból is meghozták az áttörést, hiszen a kortárs szerzők, így Jan Rýchlik, Václav Kúrál vagy Zdenék Kárník már a korabeli prágai politika felelősségének kérdést sem kerülik meg.
