Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
64 Húsz év után Ferenc galántai lakos esete is jól dokumentálja. Az ő megbízhatóságát vizsgáló belügyi jelentés leszögezte, hogy „ugyan nem sikerült megállapítani olyan tényeket, amelyek P. Ferenc államellenes tevékenységét bizonyítanák”, ám - hangsúlyozza a dokumentum - a vizsgált személy magyar nemzetiségűnek vallja magát, magyar iskolákat végzett, magyar neveltetést kapott s otthon és többnyire a nyilvánosság előtt is mindig magyarul beszélt, s ezért állami szempontból nem lehet megbízhatónak tekinteni.162 Allambiztonsági szempontból fokozott figyelmet szenteltek a hatóságok a magyar nemzetiségű tanítók és papok megfigyelésének és ellenőrzésének. A magyar papok megfigyelése során például az alábbi szempontokra kellett figyelmet fordítani: hogyan beszéli az államnyelvet; milyen nyelven beszél otthon; milyen nyelven tartja az istentiszteleteket; milyen nyelven oktat az iskolában; mit kell tudni a családi hozzátartozóiról; milyen az erkölcsi magatartása; milyen a politikai gondolkodása; tagja-e valamelyik pártnak; milyen a nemzetisége (a deklarált és a rejtett); milyen az állampolgári magatartása.163 1.4. ÖSSZEGZÉS Az eddigiekben felvázoltak alapján a szlovákiai magyarok kisebbségben eltöltött első húsz évével kapcsolatban összetett, s olykor ellentmondásoktól sem mentes kép rajzolódik ki. Az alábbiakban 22 pontba összefoglalt tanulságok, ha nem rajzolnak is ki komplex képet arról, mi jellemezte a szlovákiai magyarokat az első köztársaság utolsó évében, akkori magatartásuk megértésében mégis segíthetnek. 1. Az 1919-es kiindulási helyzethez képest, amikor 689 565 fő vallotta magát Szlovákiában magyarnak, ez a szám 1938-ra mintegy 600 ezerre csökkent. 2. Ez a fogyás a felvidéki területek etnikai összetétele, illetve az ott a dualizmus korában lejátszódó folyamatok ismeretében tulajdonképpen törvényszerűnek is volt mondható, miközben az államfordulat utáni elvándorlás időszakát kivéve nem volt radikális, s a harmincas évekre nagyjából meg is állt. Ekkorra a magyarságról már leszakadtak azok, akik a különböző körülmények (lakóhelyük, magyar intézmények, iskolák és a magyarság többi részével való kapcsolattartás hiánya stb.) vagy a különböző formában rájuk nehezedő asszimilációs nyomás miatt nem tudták megőrizni magyarságukat vagy legalábbis a népszámlálásokkor nem magyarnak vallották magukat. 3. Az 1930-as évek végén a szlovákiai magyarság döntő többsége már a nyelvhatáron belül élő tömbmagyarsághoz tartozott, ahol az asszimilációs nyomás is kisebb volt, a közösség megtartó ereje viszont erősebb. Akik 1930-ra nem váltak szlovákká, azok hosszú távon is képesek voltak ellenállni az asszimilációnak, s olyan erős és biztos alapokon nyugvó bázisát képezték a magyarságnak, amelyet majd a második világháború utáni nyílt etnikai erőszak sem tudott felszámolni, s amely a mai napig fenntartja ezt a nemzetrészt. 4. Ehhez a stabilitáshoz a magyarok alacsony migrációs kedve is hozzájárult. 5. A többségi lakossághoz képest a két háború közötti teljes időszakban kedvezőtlenek voltak a szlovákiai magyarok népesedési mutatói. A magyarok között alacsonyabb volt a nyers születési szám, viszont magasabb a halálozási arány, ami ha közvetetten is, de utal a magyar lakosság hátrányos szociális helyzetére. Szintén kedvezőtlenebb volt a magyarok korösszetétele is. 162. SNA, f. PR BA, k. 596, 2763/1938.dőv. Šetrenie spoľahlivosti 163. Szöllösová, i. m. 200.
