Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
A szlovákiai magyar társadalom népesedési, statisztikai mutatói 31 reszort központi hivatalaiban egyaránt 99,1%-os volt a csehszlovák nemzetiségű hivatalnokok aránya. Az azonban már szembeötlő, hogy a Csehszlovák Államvasutak összesen 116 928 alkalmazottjának (amelyben a döntő többséget nem a hivatalnokok, hanem a pályamunkások, kalauzok, forgalmisták, mozdonyvezetők alkották) 86%-a csehszlovák nemzetiségű és csak 1,2%-a volt magyar,60 míg a Csehszlovák Posta 34 380 alkalmazottjából 88,4% volt a csehszlovák és csupán 0,4% a magyar. Ezek a számok a gyakorlatban azt jelentették, hogy a magyar többségű Dél-Szlovákia vasútállomásain nem csupán az állomásfőnökök voltak kivétel nélkül csehszlovák nemzetiségűek, de a további alkalmazottak nagy része is, a magyar falvak postahivatalaiban pedig többségében szintén szlovák vagy cseh munkaerő dolgozott, s még a postai kézbesítők jó része is szlovák volt. Természetesen a legrosszabb a helyzet a fegyveres erők esetében volt, hiszen az ország 483 csendőrtisztje között egyetlen magyar sem volt, az egyéb csendőrségi alkalmazottaknak pedig csupán 0,2%-a volt magyar nemzetiségű. Hasonló volt a helyzet a hadseregben is, hiszen a több mint 11 ezer hivatásos katonatisztnek csupán 0,1 %-a volt magyar,61 a hadsereg egyéb alkalmazottjai között pedig 0,2%-ot tettek ki a magyarok. Hasonló képet mutat egy 1934-es összesítés a szlovákiai közigazgatásban dolgozó állami alkalmazottak nemzetiségéről. Eszerint az összesen 5184 állami hivatalnokból 267, vagyis a hivatalnokok csupán 5,2%-a volt magyar nemzetiségű. Nagy részük, szám szerint 151 fő falusi jegyző volt, miközben a 79 járási hivatal vezetője közt egyetlen magyar sem akadt, a belügyminisztérium 4 148 alkalmazottjából 198, a mezőgazdasági tárca 301 alkalmazottjából pedig 11 volt a magát magyar nemzetiségűnek valló személy.62 A fentiekben felvázolt rendkívül sötét képet bizonyos mértékben árnyalhatja az, hogy az állami alkalmazásban álló magyar anyanyelvűek száma minden bizonnyal magasabb volt az ugyanott kimutatott magyar nemzetiségűek számánál, hiszen az ilyen állásba jutás egyik feltétele a csehszlovák nemzetiség vállalása volt. Vagyis nem elhanyagolható lehetett azoknak az állami alkalmazásban álló statisztikai magyaroknak a száma, akik megélhetési, előmeneteli s egyéb okokból csehszlovák nemzetiségűnek vallották magukat, s így jelentek meg a statisztikai kimutatásokban is. A fentieknél valamivel jobb volt a helyzet a szabadfoglalkozású értelmiségiek kategóriájában, így az orvosok, ügyvédek mérnökök között, amely csoportokban a köztársaság megalakulását követő években egyes esetekben még túlreprezentált volt a magyar értelmiség. A pozsonyi és kassai kerületi bíróságok hatáskörében alkalmazott bírák és ügyészek között ezekben az években mintegy 20%-ot tettek ki a magyarok, a pozsonyi mérnöki kamara civil mérnökeinek pedig 42%-a volt magyar.63 Ám a magyar nyelvű felsőoktatás teljes hiánya és a magyar nemzetiségű egyetemi hallgatók alacsonyabb száma azt eredményezte, hogy a harmincas évekre az értelmiségi kategóriák mindegyikében lecsökkent részarányuk. A magyaroknak azonban nem csupán az ágazati megoszlásuk volt jóval kedvezőtlenebb, mint a többségi nemzeté, hanem a szociális rétegződésük is. Csehszlovákia népességének szo60. Ebben az alacsony arányszámban az 1919-es vasutassztrájk résztvevőinek az elbocsátása is közrejátszik. 61. Egy 1934-es statisztika szerint a csehszlovák hadsereg 17 703 tisztje és törzsőrmestere közül 16 162 volt a cseh, 443 a szlovák, 950 a német, 35 a rutén és orosz, 24 a magyar, 8 a lengyel és 81 az egyéb nemzetiséghez tartozó. Az adatokat közli Čaplovič, Miloslav: Postavenie a profesionálny rast slovenských dôstojníkov v íeskoslovenskej brannej moci v rokoch 1920-1939. Vojenská osveta, 2006, 61. 62. Zemko, Milan-Bystrický, Valerián: Slovensko v Československu (1918-1939). Veda, Bratislava, 2004. Prílohy II. 615. 63. Surányi Géza-Váradi Aladár: Magyar múlt és jelen. Különös tekintettel a magyar kisebbség helyzetére a Csehszlovák Köztársaságban. Bratislava, 1928, 158-159.
