Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
5. Berchtesgadentől Münchenig
5. Berchtesgadentől Münchenig 5.1. A MÜNCHENI EGYEZMÉNY Henlein nyílt színvallása, a szudétanémetek lázadási kísérlete, majd ezek kemény elfojtása és az SdP betiltása végképp illuzórikussá tették a németkérdés Csehszlovákián belüli tárgyalásos rendezésének a lehetőségét, s a helyzet megoldásának a kulcsa egyre inkább diplomáciai síkra terelődött át. Ezek során azonban Runciman már idézett zárójelentésével összhangban a belső rendezés helyett egyre inkább a határrevízió lehetősége került előtérbe. Ennek első jeleként szeptember 15-én a németországi Berchtesgadenbe érkezett Chamberlain angol kormányfő, aki a Hitlerrel folytatott tárgyalásain elfogadta a birodalmi kancellár érveit arról, hogy a béke megőrzésének egyedüli útja az, ha Csehszlovákia a németek által lakott területeit Németországnak adja át. Ezzel párhuzamosan a csehszlovák oldalon a kezdeményezést teljesen a saját kezébe vevő és Hodža kormányfőt szinte láthatatlan szerepbe szorító, ám Zdenék Kámík szerint nemegyszer a teljes kimerültség szélére jutó Beneš elnök szintén ebbe az irányba mutató lépést tett. Személyes futáron - Jaroslav Neéason - keresztül olyan „tapogatózó kezdeményezéseket” juttatott el Párizsba (és azon keresztül Londonba), amelyek szerint Prága hajlandó lett volna lemondani annyi németek lakta területről (4-6000 km2 jött szóba), amennyi által nem sérült volna a csehszlovák erődrendszer vonala. Ennek fejében viszont Németországnak vállalnia kellett volna bizonyos számú német (akár 1,5 millió) terület nélküli átvételét,504 ami által jelentősen csökkent volna a csehországi németek száma, s egyben konfliktusgerjesztő potenciálja. A Csehszlovákiában élő németek számának minimalizálását megcélzó és tkp. az elnök magánakciójának minősíthető terv, noha semmiféle hivatalos tárgyalások alapjává nem vált, annyiban mégis jelentőséget kapott, hogy segített a nyugati politikusokat megerősíteni abban, hogy a probléma egyedüli jó megoldását a területátadás jelenti, s szeptember 19-én a francia és angol kormány közös jegyzékben fordult a csehszlovák kormányhoz, amelyben az 50%-nál nagyobb arányban németek által lakott területek Németországnak való átadását javasolták. A Prága szemében árulással felérő nyugati jegyzéket a „szövetségesei által cserben hagyott”505 csehszlovák kormány először elutasította, ez azonban leginkább csak a saját közvéleménye iránt tett gesztus volt. Valójában azonban maga jelezte Párizs felé, hogy egy határozottabb hangú ultimátumnak mindenképpen alávetné magát,506 s amikor ez szeptember 21-én 504. Vö. Kárník: České zemé ...3. i. m. 575.; Kúrál, Václav: Konflikt místo..., i. m. 197. A szakirodalom által olykor „ötödik tervnek” is nevezett javaslat létezését a csehszlovák szakirodalom egy része figyelmen kívül hagyja vagy egyenesen tagadja. A javaslat létezést később maga Beneš elnök is letagadta, s nem említi emlékirataiban sem. Vö. Beneš, Edvard: Pamëti /. Mníchovské dny. Praha, Academia, 2007. 505. Beleértve a Szovjetuniót is, amelynek korabeli szerepét illetően meglehetősen ellentmondásosan nyilatkozik a szakirodalom, hitelesnek azonban az a vélemény látszik, amely szerint Moszkva sem volt hajlandó - ez irányú lehetőségei egyébként is behatároltak voltak - semmilyen érdemi katonai lépésre Csehszlovákia érdekében. 506. Az ún. megrendelt ultimátummal kapcsolatban lásd Hauner, Milan: Pfedmluva. Mníchovské dny a Edvard Beneš. In Beneš, Edvard: Pamëti I. Mníchovské dny. Praha, Academia, 2007, 18.
