Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
6. A megvalósítás módjai
szágok problémáival, ám a szenzációértékű esetektől eltekintve néhány mondatban sem informálnak a szomszédok magyarjainál történt számukra nagyjelentőségű történésekről, akkor ők aligha vélhetik úgy, hogy immár egyenrangú részei az összmagyar nyilvánosságnak. A magyarországi közvélemény pedig nem sokat tud meg arról, hogy mi is történik az egyes magyar kisebbségek életében. A problémán lényegileg politikailag motivált média használata sem segít. A látszat persze más, hiszen gyakrabban jelennek meg kisebbségi magyar témák a rádióban és a képernyőn, csakhogy ezeket nem elsősorban a kisebbségen belüli társadalmi jelentőségük, hanem a magyarországi, illetve az adott magyar kisebbségen belüli hatalmi harc részeként, vélt kommunikációs súlyuk alapján választják ki. Számos fontos információt egyel ki ez a válogatási szempont. Vagy azért mert a döntéshozók hatalmi szempontból érdektelenek tekintik, tehát úgymond nem tűnik számukra fontosnak, vagy pedig mert a kellemetlennek vélik, tehát politikai érdekeik szempontjából ártalmasnak. Ha úgymond a hangos kisebbségi jelenlét és nem a kisebbségi csend a magyarországi döntéshozó célja, és sok információt rak televíziójába, rádiójába, sajtójába, akkor persze nagyobb a valószínűsége, hogy a kisebbségek társadalmi életében valóban fontosak közül is több kerül közé. Csakhogy ezek többsége is a hatalmi harc céljainak megfelelő ideológiai igazításon átesve jut a közvélemény elé. A nemzeti összetartozás tere egyben kommunikációs tér is. Ennek az összefüggésnek az alapjait már a modernista nemzetfelfogás kimunkálói felismerték.86 De primordialista ellenfeleik, az ősiséghez való visszatérés nemzetfelfogásának hívei sem mellőzik a tömegkommunikáció modern eszköztárát. Lásd Ernest Gellner: Nations and Nationalism. Oxford, Blackwell Publihers, 1983, 35. p. és Benedict Anderson: Imagined Communities. London-New York, Verso, 1991. 98
