Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

5. Felelősség és támogatás

A magyar kisebbségek nem kevesebbet szeretnének el­érni, mint nyelvük egyenjogúsítását, azaz hivatalos haszná­latának jogát. Ugyanakkor egyikük sem szorgalmazta a ma­gyar nyelv hivatalossá tételét az adott állam teljes területén, de ott, ahol élnek, azaz helyi és regionális szinten, igen. A két egyenrangú regionális hivatalos nyelv nem ismeretlen je­lenség Európában, tehát működő mintákra is támaszkodhat­nak azok, akik az elképzelést részletesen szeretnék kidol­gozni országukban. A célkitűzés kétségkívül jelentős ellenál­lásba ütközik országaikban.- Maguk kívánják igazgatni oktatásügyüket és kulturális életüket. A kisebbségi magyarok 1989 után kétféle elvárást fogal­maztak meg az oktatási intézményrendszerükkel kapcsolat­ban. Egyrészt szeretnék, ha volna magyar iskola az általá­nos és középiskolák mindegyik típusában. A másik igényük pedig a felsőoktatással kapcsolatos. Szeretnék, ha saját fel­sőoktatási intézményeik lehetnének. Kulturális intézményrendszerük vonatkozásában két egy­mással összefüggő igényről beszélhetünk. A kisebbségi ma­gyarok szeretnék, ha kulturális intézményeik számarányuk­hoz mérten olyan támogatást kapnának, mint a többségi nemzet hasonló intézményei. Ez alatt általában arányos pénzügyi támogatást értenek. Ám fel kell hívnunk a figyelmet két további támogatásforma fontosságára, a kulturális éle­tük és oktatásügyük politikai segítésére, valamint nyilvános megbecsülésére az állam tisztségviselői részéről. S a kisebbségeknek minderre persze kulturális életük minden szintjén szükségük van. Tehát nemcsak országos in­tézményeik, hanem a helyiek és a regionálisak is hasonló támogatásban és elbánásban részesüljenek, mint a többsé­gi kultúrához tartozók. A második igény kulturális intézményeik és intézmény­­rendszerük fejlesztésének joga és tényleges lehetősége. El­várják, hogy az államhatalom ne tiltsa, illetve ne akadályoz­za meg új kulturális intézmények alapítását, valamint a meg­lévők továbbfejlesztését. Továbbá hogy a közvetlen tiltáson kívül ne is késleltesse mindezt. 69

Next

/
Thumbnails
Contents