Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
8. Nemzeti megbékélés
Ha a liberális demokráciát nem elitek uralmi területének tekintjük, hanem a politikai közösség által létrehozott és fenntartott rendszernek,119 akkor felmerül a kérdés, hogy vajon vezethet-e valamiféle új út a politikai közösséghez akkor is, ha a politikai vezető réteg nagyobbik része torlaszokat épít az eddigieken. Ha nem létezhetne, akkor politikai kultúránk nagy változásai sem játszódhattak volna le, hiszen azok is az éppen hatalmon lévők akarata ellen történtek. Még a rendi abszolutizmus hatalmi eszközei sem voltak képesek megállítani sem a felvilágosodást, sem a kommunista diktatúra nálánál is fejlettebb eszköztára a rendszerváltást. Nyugat-Európa nemegy állama lépett már túl a kisebbségek felszámolásának nemzeti tervén, s vált autonómiák, illetve konszociációs mechanizmusok többkultúrájú rendjévé. Magyarázhatnánk őket persze tisztán érdekalapú elhatározásként, hiszen mindegyik változásnak megvoltak a konkrét politikai érdekviszonyai. Csakhogy a felek érdekeihez hasonlók nem ritkán korábban is fennálltak, mégsem hatottak mindaddig, amíg nem változott meg a nemzeti többségnek a nemzeti kisebbséggel kapcsolatos értékrendje. Esetünkben a politikai közösséghez vezető utat még hepehupásabbá, sőt látszólag egyenesen járhatatlanná teszi az 1989 után térségünkben nemcsak a nemzeti kérdésben, hanem általában is kialakuló minden egyéb elvet feleslegesnek, sőt hátrányosnak tekintő, tiszta haszonkalkuláción alapuló politikusi magatartás. Egyik számunkra is lényeges eleme az a populizmus, amelyik bármiféle állítást és érvet hajlandó felhasználni, ha hatalmi szempontból hasznosnak tűnik. A térségünkben mély gyökereket vert nemzeti ellenségesség pedig jelentős szerepet játszik a hatalmi haszonkalkuláció kommunikációs tárházában. Korszakunkban tehát a magyarellenesség lényege nemcsak egy tényleges veszélyhelyzetre adott racionális reakció, hanem olyan hatékony politikai eszköz is, amely valós veszélyhelyzet hiányában is önálló életet él. 119 Lásd Giovanni Sartori: Demokrácia. Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 90-96. p. 146
