Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

7. Alkotmányos egyetértés

kodévá, ha egyébként nemzetközi fórumokon nem ritkán pél­damutatóan együttműködnek a felek.106 Azt ugyanis csend­ben, a hazai közvéleményt éppen hogy csak informálva teszik, nehogy ez a viselkedésminta váljék dominánssá otthoni poli­tikai kommunikációjukban. De mivel együttműködésük bizo­nyíthatóan s így letagadhatatlanul létezik, ezért okkal állíthat­juk, hogy közös elvi alapjának is lennie kell. Jóllehet valamennyi magyarországi politikai párt és az or­szág politikai közössége helyesli, hogy Magyarország támo­gatja a magyar kisebbségeket nemzeti identitásuk megőrzé­sében, a jó szándék elve mégsem volt képes megfelelően szabályozni a magyar kisebbségekkel kapcsolatos politikát, jobban mondva politikákat. 1990 tavaszán ugyanis felborul egy lényeges, Monor szellemiségében még meglévő eleme, nevezetesen az, hogy Magyarország politikai vezetőinek min­denekelőtt közösen kellene tenniük a magyar kisebbsége­kért.107 Az 1990-es választások előtti kampány csatáiban azonban feloldódik a közös segítségnyújtás elve. Tehát az első jelentősebb hatalmi összecsapás, amely­nek csak a kormányzás mikéntjét lett volna szabad érinte­nie, összeroppantja az ellenzékiség veszélyhelyzetében megszületett alkotmányos egyetértést. Olyannyira, hogy az mindmáig nem állt helyre. Az egyetértés felborulása súlyos következményekkel járt a kisebbségi magyarok helyzetére, a magyarországi és a határon túli magyarok nemzetfelfogásá­ra, valamint Magyarország politikai közösségének alkotmá­nyos értékrendjére. Az ország kettészakítottságának a ki­lencvenes évek óta egyik éltetője a magyar kisebbségekkel kapcsolatos magyarországi politikai összecsapások sora. A kisebbségi magyarokkal kapcsolatos belpolitikai vádak tűz­­erejéhez képest az esetenkénti egyetértés és együttműkö­dés súlya elenyészővé vált a nyilvánosság előtt. 106 A szlovákiai magyar kisebbség estében ilyen volt például a Beneš-dek­­rétumok megerősítése, illetve a megvert nyitrai diáklány, Malina Hedvig ügye. 107 A közös álláspont kialakításának szándéka alapján születik meg a ta­nácskozás programja. 122

Next

/
Thumbnails
Contents