Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
3. Dél-Szlovákia szláv kolonizációjának elképzelései és tervei
74 Dél-szlovákia szláv kolonizációjának elképzelései és tervei bői a közhasznú építkezésekre szánt kb. 13 ezer hektár leszámítása után közel 100 000 ha maradna telepes gazdaságok létesítésére. Brandejs szerint erre a 100 ezer hektárra telepesenként 5 és 25 ha közötti birtokot alapul véve legkevesebb 4 ezer, optimális esetben azonban 20 ezer szláv családot lehetne letelepíteni. Ezáltal a felépítendő több mint 100 új és modern telepes községben a családok 6 fős átlagát figyelembe véve akár 120 ezer személy is élhetne, ami alapjaiban változtathatná meg az érintett térségek etnikai viszonyait.217 Ennyi ember letelepítése persze nem egyszerű feladat, amit maga a szerző is lát, ezért a telepítések megvalósulására szükséges időt mintegy 20 esztendőben nevezi meg. Brandejs mérnök kolonizálási terveit jóval felülmúlták azok az elgondolások, amelyeket 1924-ben évben Ivan Daxner hozott nyilvánosságra a Vnútorná kolonizácia na Slovensku [Belső telepítések Szlovákiában]218 című dolgozatában. Daxner Hodža mellett a szlovákiai kolonizáció másik központi alakja volt, aki a több telepes falut is létrehozó Szlovákiai Telepítési Szövetkezet elnökeként jól ismerte a kolonizáció gyakorlatát. Őt a telepítések során felmerülő konkrét problémák, és a várt sikerek elmaradása vezette arra, hogy 1924 folyamán egy hosszabb tanulmányban fejtse ki a kolonizációval kapcsolatos véleményét és konkrét elképzeléseit. Daxner azonban Hodžától és Voženílektôl eltérően nem állt meg a telepítési politika motívumainak megfogalmazásánál, hanem a telepítések első tapasztalatait is felhasználva komplex kolonizációs tervezetet dolgozott ki. Az 50 oldalas dolgozat bevezető részében a szerző történelmi analógiák által igyekszik bizonyítani a kolonizáció szükségességét, amelyet abban lát, hogy általa a köztársasághoz hű paraszti réteg hozható létre. Daxner Hodžát túllicitálva abból indul ki, hogy a szlovák föld 80%-a idegen kezekben van, és mivel a földkérdés egyben hatalmi kérdés is, a szlovák mezőgazdasági proletariátus kezébe földet kell adni. A földreformot forradalomként értékeli, s kifejti, hogy „a politikai felszabadulás által ugyan nemzetünk (a szlovákok - S. A) hatalmi pozícióba került államunkban, de a gazdasági hatalmat is meg kell szerezni, mert máskülönben nem tarthatjuk meg a politikai szabadságot sem’’.219 A továbbiakban Daxner a telepítések addigi eredményeit vizsgálja meg, s arra a megállapításra jut, hogy azok - legyen szó állami, magán- vagy szövetkezeti irányítású kolonizációról - csalódást okoztak. Ezt követően felvázolja azokat az alapelveket, amelyek által szerinte eredményessé lehetne tenni a telepítéseket. A sikeres kolonizáció első fontos alapfeltételének a kolonizálandó nagybirtokok kiválasztását tartja. Daxner szerint csak olyan birtokok jöhetnek szóba, amelyek a birtoknagyság, a föld minősége, a rajta termeszthető kultúrák, a vízellátottság, közlekedési feltelek szempontjából is teljesítik a feltételeket. Különösen a közutak fontosságára hívja fel a figyelmet, amelyeket nem csupán gazdasági szempontból tart fontosnak, hanem a kolóniák és a szlovák nyelvterület közötti kapcsolatok fenntartásában is. A telepeseknek juttatandó birtok kapcsán Daxner a 12-15 holdas (kb. 7-8 hektáros) kiutalásokat tartja az ideálisnak, mivel ez a birtoknagyság már biztos megélhetést kínál, másrészt az ilyen nagyságú birtokot segéderő nélkül is meg tudja művelni a család. A megfelelő birtoknagyság előnye, hogy azon olyan prosperáló gazdálkodás folyhat, amely lehetővé teszi, hogy a telepesek idővel a gyengébben gazdálkodó helyiektől (vagyis magyaroktól) is 217 Uo. 218 Daxner, Ivan: Vnútorná kolonizácia na Slovensku. Bratislava, 1924. 219 Uo. 7. p.
