Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
2. A földbirtokreform helye és szerepe az első Csehszlovák Köztársaság politikájában
A földreform a szlovákiai magyarok szempontjából 51 parlamenti ciklusban is számtalan interpellációt intéztek a földreform és a telepítések ügyében a kormányhoz, addig magyar politika jóval kevesebb aktivitást mutatott fel ezen a téren. A német és a magyar reakciók intenzitása közötti különbség még a földhivatal illetékesei számára is észlelhető volt, s ezt az ÁFH egyik korifeusa, Antonín Pavel a Csehszlovák Nemzeti Tanács egyik ülésén konstatálta is.154 Ennek egyik oka minden bizonnyal a magyar pártpolitika érdekérvényesítő erejének viszonylagos gyengeségében rejlett, érdemes azonban elgondolkodni azon is, hogy milyen szerepet játszott ebben a Szlovákiában maradt magyar arisztokrácia, illetve általában a nagybirtokos réteg, amely csupán az ÁFH-val való külön megegyezéstől remélhette birtokai egy részének megmentését. Flogy a magyar nagybirtok megpróbált „jóban lenni” az Állami Földhivatallal, az nyilvánvaló, máig nem tisztázott azonban, hogy ez milyen mértékű volt, s ennek mi volt az ára. Mindenesetre sokatmondó az a tény, hogy az aktivista politika felé forduló Lelley Jenő 1929-ben írt dolgozatában is azt javasolja, hogy a magyar arisztokráciát úgy lehetne megnyerni a csehszlovák kormány politikájának, ha a földbirtokreform során kedvezményeket kapnának.155 A szlovákiai magyar politikának a kormány telepítési politikájához és tágabb értelemben véve a földreformhoz való viszonyát egyaránt befolyásolták a nemzeti és az osztályszempontok. Alapvetően azonban - bár más-más okokból - az agrárpárti aktivista erőket kivéve a teljes magyar politikai képviselet, a jobboldali ellenzéki pártok, a magyar szociáldemokraták, illetve a kommunisták is, felsorakozott a földreform végrehajtása ellen. Ez utóbbiak sokáig nem nagyon tudtak mit kezdeni a földkérdéssel, az 1924-ben megtartott második kongresszusukon viszont már radikális baloldali pozícióból támadták azt. Fő követelésük a nagybirtok kárpótlás nélküli kisajátítása és a kisajátított földnek a dolgozó parasztság közötti térítésmentes szétosztása volt.156 Ebből a szempontból talán meglepőnek tűnik, hogy a szociáldemokraták és a kommunisták élesebb kritikával illették a földbirtokreformot, mint az Országos Keresztényszocialista Párt, amelyúgy tűnik - csupán megkésve fedezte csak fel a téma jelentőségét, s az abban rejlő politikai lehetőségeket. Az ellenzéki magyar pártok meglehetősen lassan alakították ki a földbirtokreformmal kapcsolatos álláspontjukat. A kezdetektől érezték ugyan, hogy a földbirtokreform gazdasági hátterük meggyengülését fogja maga után vonni, a többségében falusi választóbázisuk miatt azzal nyíltan szembefordulni mégsem mertek, hiszen a földbirtokstruktúra reformja a világháborút követő időszakban olyan alapvető szociális és gazdasági programnak számított, amelynek szükségességét ekkor egyetlen politikai erő sem vonhatta kétségbe. Sőt a magát az őslakosok (magyarok, németek, szlovákok) pártjaként hirdető Országos Keresztényszocialista Párt (OKP) első megnyilvánulásaiban egyértel154 „A magyarok ellenállása minimális a földreformmal szemben, a németek azonban politikai pártjaikon keresztül állandó agitációt folytatnak ellene. ” NA ČR, f. NRČ, k. 413. 155 Vö. Simon Attila: Lelley Jenő aktivista kísérlete a húszas évek végén. In Simon Attila (szerk.): Acta Historica Danubiensia. I. 2007, 43. p. 156 Martuliak, Pavol: Pozemková reforma v politike dominantných politických strán na Slovensku v období 1. ČSR (s tažiskom v 20. rokoch). In Ľudáci a komunisti: Súperi? Spojenci? Protivníci? Red. Šuchová, Xénia. Prešov, 2006, 73. p.
