Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
10. Epilógus
10. Epilógus Az első csehszlovák földreform keretén belül Dél-Szlovákiában letelepített kolonisták történetének utolsó fejezete a második világháború befejezését követően zajlott le. Az 1938-ban Magyarországhoz csatolt területeknek a felújított Csehszlovákiához való viszszatérése újabb fordulatot hozott a telepes falvak történetében, hiszen a régi-új hatalom azonnal megkezdte az első bécsi döntés óta történtek semmissé tételét, s a viszszacsatolt területekre 1938. november 1-je után letelepedett magyar lakosság elűzését. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. június 6-án hozott rendeletével érvénytelenített minden olyan vagyonjogi változást, amelyre a fenti időpont után került sor,569 a Földművelésügyi és Földreformügyi Megbízotti Hivatal pedig június 16-án felhívást adott ki, amelyben a volt telepesek jelentkezését kérte. Amennyiben a jelentkezők a megadott szeptember 30-ai határidőig igazolták jogosultságukat, azonnal visszakapták telepes birtokukat annak minden ingóságával együtt. A háború utáni zűrzavarnak, illetve az elégtelen tájékoztatásnak köszönhetően azonban a fenti terminus tarthatatlannak bizonyult, s két ízben is meg kellett hosszabbítani. Különösen a csehországi telepesek késték le a határidőket, amit Vadkerty Katalin részben annak tulajdonít, hogy a szlovák hatóságok a „Szlovákia a szlovákoké” jelszó jegyében arra törekedtek, hogy azok ne is térjenek vissza Dél-Szlovákiába, s így volt birtokaikat szlovák igénylőknek utalhassák ki.570 Végül a jelentkezéseket csak az eredeti időpont után egy évvel, 1946. szeptember 30-án zárták le. Pontos adatokkal arra nézve, hogy az 1938-ban eltávozott telepesek hány százaléka jött vissza, nem rendelkezünk. A fellelhető források azonban azt a vélekedést igazolják, hogy a szlovákok többsége ismét megjelent Dél-Szlovákiában, csupán a cseh és morva telepesek egy része nem kívánt újból a „veszélyeztetett” határszélre költözni.571 A telepesek visszatérése még akkor sem ment gond nélkül, ha a közben a birtokaikba beültetett magyarok egy részét a csehszlovák kormányzat addigra már elüldözte. A telepes birtokokon élő magyarok ugyanis birtokaik jogos tulajdonosának érezték magukat, hiszen ahhoz szabályszerűen jutottak hozzá, másrészt pedig a birtokokból kirakva föld és megélhetés nélkül találták magukat. Ellenállásuk láttán a komáromi járási hivatal 1945 nyarán azt a véleményt fogalmazta meg, hogy feltehetően katonai erő alkalmazására lesz szükség, hogy a telepesek visszakaphassák birtokaikat.572 A telepesek visszatérésével párhuzamosan a Belügyi Megbízotti Hivatal körlevelet bocsátott ki, amelyben a „magyar megszállás” alatt elszenvedett károk felmérését és bejelentését kérte a szlovák lakosságtól (közte a telepesektől is). A bejelentőlapokra rá 569 Vrabcová: i. m. 68. p. 570 Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történetéről. Pozsony, Kalligram, 2001, 152. p. 571 ŠOA Komárno, f. ONV KN prez., 37/1945 prez. 572 Uo.
