Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
9. Telepesek a történelem viharában
A visszacsatolt területeket elhagyó telepesek további sorsa 215 kényszerlakhelyekre. A november és december folyamán elűzött telepesek viszont általában minden szállítóeszköz nélkül, csak a kezükben magukkal vihető ingóságaikkal kényszerültek útnak indulni. Őket átmenetileg a határhoz közel eső gazdaságokban helyezték el, ahonnan eredeti otthonaikba vagy más, a hatóságok által kijelölt kényszerlakhely felé folytathatták útjukat. A visszacsatolás után elűzött telepesek további sorsát illetően lehetetlenség általánosítani. A menekülők az első napokban a határ szlovák oldalán lévő falvakban húzták meg magukat. így vált csallóközi telepes családok tucatjainak átmeneti lakóhelyévé Erzsébetmajor, ahol a korabeli tudósítások szerint, szinte minden udvar a magyar uralom alá került telepes falvak kolonistáinak holmijaival, a házak összes szobája pedig magukkal a menekülőkel voltak teli.559 Innen a szerencsésebbek eredeti lakóhelyükre vagy rokonaikhoz utaztak, míg a többieket a már korábban kidolgozott evakuálási tervek szerint az előre kijelölt gazdaságokban igyekeztek elhelyezni. A fennmaradt források azonban azt bizonyítják, hogy a menekült telepes családok egy része még 1939 tavaszán is Erzsébetmajorban élt, miközben a határt illegálisan átlépve vissza-visszatértek a magyar oldalon maradt birtokaikra. Néhányan felszántották az új magyar tulajdonos által bevetett földet, s voltak, akik azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják majd a magyar tulajdonos termését.560 Sőt május 22-én a magyar határőrség fegyveres incidensbe is keveredett a határon átjövő, s a volt telepes birtokát lekaszálni kívánó szlovákokkal. Az eset során egy határsértő halálos sérülést is szenvedett. Különösen nehéz helyzetbe kerültek a cseh és morva telepesek, akik az őket segítő kezek helyet sokszor a feléjük irányuló ellenszenvvel találkoztak Szlovákiában. Az autonómia kikiáltása és az azt követő „rendszerváltás" a szlovák társadalom egy részéből a csehek iránti intolerancia elemeit hozta a felszínre. Az autonóm kormány azonnal megkezdte a cseh hivatalnokok szervezett lecserélését, ám ezzel egy időben a Hlinka-párti radikálisok kezébe került és október folyamán létrejött helyi nemzeti bizottságok kezdeményezésére a „Češi peši do Prahy" [„Csehek gyalog Prágába!”] jelszó jegyében megkezdődött a cseh nemzetiségű állami alkalmazottak és mások Szlovákiából való kiűzése.561 Ez a csehellenes hangulat a cseh és morva telepesekkel kapcsolatos szlovák magatartásban is megnyilvánult, s az állampárttá váló Hlinka-féle Néppárt hivatalos szócsövének számító Slovák című lapban már november 6-án a menekült telepesek ellen uszító írás jelent meg.562 Az írás szerint a cseh telepeseknek semmiféle joguk nem volt ahhoz, hogy kolonistaként „szlovák földön” (sic!) telepedjenek meg, s a szlovák földművesektől elvegyék a kenyeret. Azért az írás szerzője leszögezi, hogy a szlovákok sohasem fogják megengedni, hogy a menekült telepesek Szlovákiában maradjanak, s felszólítja őket, hogy távozzanak Morvaországba. Ezt a hangulatot a telepek elhagyását követően maguk a telepesek is tapasztalhatták. A kényszerlakhelyként kijelölt helyek ugyanis a legtöbb esetben alkalmatlanok voltak céljukra. Erről egybehangzóan nyilatkoznak a Zólyomhoz közeli Végles mellé költöztetett bozitapusztai, illetve bottovói cseh telepes légionáriusok, valamint a Nyitrától 559 Slovenský denník, 1938. november 13. 560 MOL, K 28, 18. cs., 59. t. 561 Vö. Rýchlik: Čéši a Slováci... I. m. 154-157. p. 562 Slovák, 1938. november 6.
