Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
8. A telepítések végső mérlege
A kolonizáció területi megoszlása... 177 számú kolóniák nem voltak közvetlen kapcsolatban a szlovák nyelvterülettel, jelentősebb etnikai változásokat nem lehetett tőlük remélni. Az ide tartozó négy állami kolónia (Etrekarcsa, Balázsfa, Millenniumpuszta, Tőnyepuszta) közül az etrakarcsai csak jóindulattal tekinthető valódi telepnek, de a hat magántelep között is akadt, amelyre csupán néhány telepes család érkezett. Noha a térségbe mindössze 137 család települt le, az egy főre eső birtoknagyság magas volt, így mintegy 3700 ha területen gazdálkodhattak. >Vé& /£‘VTM*rryr \$Lcsné'Kyruel floor Mm t a- • 3. A komáromi telepítési tömb E telepítési tömb hét állami kolóniája (Gadócpuszta, Margitmajor, Eklipuszta, Újpuszta, Szilospuszta, Újgyalla, Harcsáspuszta) és viszonylag nagy létszámú öt magántelepe (Hodzsafalva, Nagyiéi, Zöldállás, Margitpuszta, Baloghpuszta) a maga közel ötezer hektárnyi területével és 435 telepessel erős tömböt alkotott. Az ide tartozó kolóniák egyik feladata Komárom szláv bekerítése volt. A kolóniacsoport másik célja a Pozsony és Párkány közötti egységes magyar tömb kettévágása, amelyet a nagysurányi szlovák etnikai nyúlványnak a Duna vonaláig terjedő kiterjesztésével kívántak elérni. Az ide irányuló kolonizáció újra kívánta éleszteni a 18. században Ógyalla környékére telepített, közben azonban elmagyarosodott szlovák nyelvszigetet is.
