Lampl Zsuzsanna: Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje - Nostra Tempora 14. (Somorja, 2007)
A stabil magyar választópolgár portréja, avagy a szlovákiai magyarok politika iránti érdeklődése és választási hajlandósága 2001 és 2006 között
Választási hajlandóság 91- az ő egyetlen szavazatuk úgysem jelent semmit;- nem érdekli őket a politika;- mindenben csalódtak, apatikusak, elvesztették a reményüket;- nem Szlovákiában látják a jövőjüket;- azt gondolják, úgyis minden előre adott, mint valamikor, a szocializmusban volt;- nem tudják, mit kell tenni a szavazóhelyiségben (ezt főleg első alkalommal szavazó fiatalok válaszolták). Felmerülhet a kérdés, hogy a pozitív választási hajlandóságúak vajon minek köszönhetően mentek volna el szavazni? Erre többféle válasz érkezett:- Muszáj elmenni választani, nehogy valaki más (a „rosszabb", „a Fico”, „a Mečiaŕ, „a Slota" stb.) győzzön - ez volt a leggyakoribb válasz. Szinte mindenki hozzátette, hogy sajnos, nem meggyőződésből, hanem inkább taktikából választanak. Nem valakiért, hanem valaki más ellen.- Választani kötelesség, „belénk nevelődött” (leggyakrabban a hatvan év feletti nők válaszolták). „A nyugdíjas korosztály ezt valahogy még ünnepnek tekinti. Fölveszi az ünnepi ruhát és a szebbik arcát, és igenis eljönnek. Ők azok, akik eljönnek. Megvannak a választókörzetekben a stabil emberek, akik eljönnek szavazni. A törzsvendégek. Mindig ugyanaz a társaság jár szavazni. "- Muszáj elmenni választani, mert egy szavazaton is múlik az eredmény.- Muszáj az MKP-ra szavazni, mert ki segítsen nekik, ha nem mi, magyarok. Érdekes módon ezt olyan vegyes családban élők is mondták, akikkel szlovákul folyt a beszélgetés, mert számukra könnyebb volt így, mivel nem tudtak jól magyarul. Az ő szavaikból az is kiderült, hogy az MKP-n kívül nem láttak más lehetőséget, mivel ennél jobb párt szerintük nem volt. Ez persze korántsem jelentett tökéletes elégedettséget: „Valahol úgy érzem, hogy erkölcsi kötelességem a magyar pártra szavazni, de már van jó néhány dolog, amiben nem értek velük egyáltalán egyet.” Voltak azonban olyan alanyok is, főleg néhány nyugat-szlovákiai nő és fiatal, akik szintén az MKP miatt mentek volna el szavazni, de ezt igazából nem pozitívumnak, hanem kényszerhelyzetnek tartották, mivel „nincs más alternatíva”, azaz nincs más magyar párt. Ők kritikusak voltak az MKP-val szemben: „Úgy tűnik, az MKP azt gondolja, hogy mindig leszünk olyan birkák. Ez a szomorú, hogy ők eleve erre támaszkodnak, hogy mint a birkák, mi majd a kolompszóra szépen odavonulunk, és leadjuk a voksunkat. Mit strapáljuk magunka, gondolják. Hát nem is strapálják magukat. ” - „Ha úgy szavazhatnánk, hogy nem kellene egy pártra, csak személyekre, akkor lehet, hogy szavaznék egykét szlovákra is.” - „Ez nem azért van, hogy az MKP olyan rettenetesen [...] jó politikát visz. De azért mi megtartjuk. " - „ Csak azért megyünk el az MKP-ra szavazni, mert magyarok vagyunk és ez magyar párt. De nagyon gondolkodom rajta, hogy tiszta szívből és kitörő örömmel szavazok-e az MKP-ra. A nemzeti öntudattal abszolút nem foglalkoznak, a másik pedig, hogy miért nem lehet a dél-szlovákiai kisemberek sorsával foglalkozni, itt se látom, hogy tennének valamit. Csak azért szavazok rájuk, hogy bekerüljenek a parlamentbe. De aztán lehet, hogy a fejemet fogom a falba verni, hogy minek szavaztam rájuk. Se a nemzeti öntudat terén, sem a szociális gondok terén nem foglalkoznak velünk. De elvárják, hogy szavazzunk rájuk. " A beszélgetésekből néha egyértelműen, néha közvetetten, de mindenképpen kiderült, hogy bár általánosságban beszéltünk pártról, pártokról, amikor a választási hajlandóságról volt szó, az interjúalanyok többsége az MKP-ra gondolt, anélkül, hogy a beszél
