Lampl Zsuzsanna: Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje - Nostra Tempora 14. (Somorja, 2007)

Diploma előtt és után. Egyetemet végzett szlovákiai magyar fiatalok választási és lehetőségei

130 Diploma előtt és után

felsőoktatási intézmény felé tendáltak. A rendelkezésre álló beszélgetések nem támasztják alá ezt a feltevést, hiszen a magyar középiskolában érettségizettek, majd szlovák egyetemen végzettek dominálnak. S ami nagyon fontos: többségük eredetileg is idehaza, egy-egy konkrét egyetemen akart továbbtanulni. Nem arról van szó tehát, hogy a hazai magyar tannyelvű intézményeket, illetve Magyarországot célozták meg, s egyik helyre sem sikerült bejutniuk, hanem arról, hogy eleve olyan szakokat választottak, amelyeket Szlovákiában csak szlovákul hallgathattak, s Magyarországra sem akartak menni. Több beszélgetés is példázta, hogy esetenként - főleg akkor, amikor az interjúalany határozatlan volt a továbbtanulást és a konkrét szakot illetően, illetve a helyben tanulható szakok nem jöttek nála számításba - azért választottak magyarországi felsőoktatási intézményt, mert közel volt, és a kínálata megszólította őket. A magyar nyelven való tanulás lehetősége csak mint további, de nem elsődleges pozitívum jött számításba. E helyütt főleg a Szlovákiában több városban is kihelyezett szakként működő magyarországi főiskolákra gondolok (pl. Apáczai Csere János Tanítóképző stb.).

Az interjúalanyok körében emellett voltak néhányan, akik szerettek volna Magyarországon tanulni, de különböző okok miatt erre mégsem került sor. Az egyik ok, hogy abban az időben, amikor az idősebb interjúalanyok többsége érettségizett, azok a diákok, akik külföldön akartak továbbtanulni, kötelezően egy évet töltöttek Selmecbányán az ún. előkészítő gimnáziumban. Ebben az volt az érdekes, hogy aki magyar tannyelvű középiskolából akart magyarországi felsőoktatási intézménybe menni, annak is le kellett tölteni az egy évet Selmecbányán, szlovák gimnáziumban. Ez az abszurditás egyeseket visszariasztott, s inkább otthon maradtak, a saját környezetükben, a saját magyar tannyelvű középiskolájukban - ugyanis, amint arra a minta jellemzésekor utaltam, az interjúalanyok döntő többsége magyar iskolában érettségizett.

Voltak persze más okok is, amelyek a magyarországi továbbtanulás ellen szóltak:

„A bátyám Magyarországra járt egyetemre, és ebből adódóan a 90-es évek cudarabb időszakában nem kaptunk családi pótlékot, mert nem fogadták el a magyarországi egyetemet, tehát őt mint munkanélkülit regisztrálták. Ebből adódóan a családom hátrányos helyzetbe került, mert az édesapám tanári szakmájából adódóan is elég korlátozott bevételre tett szert, mivel kiállt bizonyos magyar dolgokért. Ez egzisztenciális döntés is volt, a szüleim azért arra biztattak, hogy ne ez legyen a fő szempont [mármint az anyagiak - L. Zs.j. De szakmailag is úgy gondolom, hogy jó döntés volt [mármint a hazai egyetem konkrét szakán tanulni - L. Zs.j”.

3.2.1.2. Mit adott az egyetem?

Az interjúk alapján elmondható, hogy bár esetenként merültek fel kifogások, senki sem értékelte negatívan az alma matert. E téren nem volt számottevő különbség sem a tanulmányaikat odahaza, illetve külföldön végzettek, sem pedig a különböző szakok abszolvenseinek véleménye között. Csupán egyetlen esetben hangzott el kemény kritika. A sárospataki Comenius Tanárképző Főiskola kihelyezett szakán végzett pedagógus, aki a főiskolai diploma megszerzése után még két évet tanult a nyitrai Konstantin Egyetemen, hogy egyetemi képesítést szerezzen, a következőket mondta: „Sárospatak [...] ott tényleg komolyan vették azt, hogy itt olyan embereket kell megtanítani, akik majd fölnevelik a jövő generációját [...], itt meg csak (értsd: Nyitrán - L. Zs.) az volt a lényeg, hogy bebizonyítsák nekünk, hogy te hülyébb vagy, mint ők. Ilyet én is tudok mondani,