Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
Kronológia
1989. november 17-1992. december 31. 493 elmúlt egy évét pozitívan értékelve, jelenlegi tevékenységének kiindulópontjául azt jelöli meg, hogy „konszenzusalakító tényezőként” vegyen részt a helyi és a nagypolitikában egyaránt. 1990. november 22. Az SZNT elfogadja az 517/1990. sz. ún. közigazgatási törvényt, amely kimondja, hogy a községek és községrészek megnevezését, többek között a tájékoztató és közlekedési táblákon, a szervek, hivatalok, vállalatok és egyéb jogi személyek székhelyeinek megjelölésénél, a vasútállomások, repülőterek és kikötők megjelölésénél, a sajtóban és más tömegtájékoztatási eszközökben, valamint az állami szervek és a községek hivatalos tevékenységében hivatalos nyelven kell feltüntetni. A magyar mezőgazdasági sajtó, mezőgazdasági szakkönyvek és ismeretterjesztő kiadványok gondozása céljából megalakul Pozsonyban a Gazda Magyar Mezőgazdasági Lap- és Könyvkiadó Kft. Elnöke Klamarcsik Mária, főszerkesztőigazgatója Haraszti Mészáros Erzsébet. Az SZNT Elnöksége a tisztségéről november 2-án lemondott Anton Andráš helyett Ladislav Pittnert (KDM) nevezi ki a szlovák kormány belügyminiszterévé. 1990. november 23-24. A rendszerváltás utáni első helyhatósági választásokat tartják Csehszlovákiában, amelyeken a cseh országrészekben a PF győz, Szlovákiában a KDM végez az élen a NYEE és az SZLKP előtt. A magyar mozgalmak közül az Együttélés 2416 képviselői és 102 polgármesteri, az MKDM 1153 képviselői és 35 polgármesteri, az FMK 482 képviselői és 27 polgármesteri helyet szerez. Dél-Szlovákia magyarlakta városai közül az Együttélés polgármesterjelöltje győz Komáromban (Pásztor István), Szepsiben (Zachariás István) és Királyhelmecen (Pásztor István); az MKDM jelöltje Somorján (Gyulai Lajos) és Gútán (Harsányi László); az FMK jelöltje Dunaszerdahelyen (Öllös Árpád); az SZLKP jelöltje Diószegen (Somogyi Kornél) és Tornaiján (Schwartz Árpád); a NYEE jelöltje Nagykaposon (Bodnár Tibor). Független polgármester kerül Nagymegyer (Lojkovič Sámuel), Galánta (Horváth Zoltán), Vágsellye (Szabó Sándor), Ógyalla (Farkas László), Érsekújvár (Csanda András), Párkány (Ján Oravec), Ipolyság (Zsolnai Ernő), Fülek (Kasza Tibor) és Tiszacsernyő (Petro János) élére. 1990. november 26. Az FMK somorjai, dunaszerdahelyi, tornaijai, lévai és gútai képviselői klubjai, valamint pozsonyi parlamenti frakciója felhívást tesz közzé, amelyben felszólítják az önkormányzatokat, hogy azokon a településeken, ahol a helyi kisebbség a választási törvényből adódóan alacsony létszáma miatt nem szerzett megfelelő képviseletet, az adott kisebbségből kooptáljanak soraikba javaslattevő és felszólalási joggal rendelkező tagokat.