Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata 31 újabb desztalinizációs hullám azonban már a csehszlovák pártvezetést is az ötvenes évek koncepciós pereinek felülvizsgálására kényszerítette. A perek áldozatainak szabadlábra helyezése, különösen pedig a szlovák burzsoá nacionalizmus vádjával elítélt Husákék felemás -jogi, de nem politikai - rehabilitálása törvényszerűen felvetette a cseh-szlovák viszony, ezen túlmenően pedig a szlovák-magyar viszony újragondolásának szükségességét is. A CSKP KB a burzsoá nacionalizmussal kapcsolatos tézisek felülvizsgálása kapcsán már 1963 decemberében elítélte a lakosságcsere módszereit, a csehországi deportálást és a reszlovakizációt is, s elismerte, hogy ezekért nem csupán a burzsoá nacionalizmussal vádoltakat terheli a felelősség, mint ahogy azt a propaganda egy évtizeden keresztül hirdette, hanem ez az egész párt és az ország politikája volt. A hatvanas évek szabadabb politikai légkörében a Csemadok tevékenységében egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az érdekvédelmi törekvések. A szövetség vezetése több beadványt intézett a párt- és állami szervekhez, amelyekben megfogalmazta a párthatározatok tényleges betartásának igényét, s a magyar kisebbség kulturális életének, oktatásügyének és intézményrendszerének fejlesztésére, valamint egy nemzetiségi törvény megalkotására vonatkozó javaslatait. Mindeközben hathatós támogatásra talált az általa is felkarolt, Duray Miklós és Varga Sándor által vezetett ifjúsági klubmozgalomban, amely keretében kezdett formálódni az az új értelmiségi nemzedék, amely kivette részét az 1968-as reformfolyamatból, szervezte a hetvenes-nyolcvanas évek ellenzéki mozgalmát, majd élére állt az 1989-es rendszerváltásnak is. Miután 1968 januárjában a CSKP élére megválasztott Alexander Dubček fémjelezte reformfolyamatban a reformokat ellenző vezetőitől megszabadított párt a közélet demokratizálása és a cseh-szlovák államjogi viszonynak egy föderáció formájában történő megvalósítása mellett ígéretet tett a nemzetiségi kérdés rendezésére is, a magyarság érdekvédelmét egyre nyíltabban felvállaló Csemadok 1968. március 12-én megfogalmazta ezzel kapcsolatos elképzeléseit. A Csemadoknak a nemzetiségek helyzetének rendezését az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján szorgalmazó beadványa a nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozása mellett javasolta többek között az államhatalmi és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, az 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálását. A javaslat a szlovák társadalom részéről meglehetősen felemás fogadtatásra talált: amíg a Matica slovenská és a dél-szlovákiai szlovákok képviselői a magyar emancipációs törekvéseket elutasították, addig a csehszlovák pártvezetés a megfogalmazott igények többségét - az önigazgatás elvét is beleértve - támogatta, és beépítette a párt akcióprogramjába. Ezt követően 1968 júniusában az ortodox kommunista vezetésétől (Lőrincz Gyula, Egri Viktor, Fábry István, Szabó Béla, Kosztanko Antal stb.) megszabadult Csemadok új, reformkommunista vezetőinek, Dobos László elnöknek és Szabó Rezső főtitkárnak a bevonásával megkezdődtek a nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozását célzó tárgyalások is, amelyek azonban a nemzetiségi önigazgatás elvét elutasító szlovák fél ellenállása miatt meglehetősen vontatottan haladtak, és végül holtpontra jutottak.