Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
Kronológia
1969. április 17-1989. november 17. 307 1969. szeptember 16. A Magyar Ifjúság Központi Tanácsának Elnöksége az Új Ifjúság hasábjain keresztül nyílt levelet intéz a magyar ifjúsági klubokhoz, amelyben tudatja velük, hogy legalizálásuk legmegfelelőbb módja az lenne, ha tagjává válnának valamelyik szlovák ifjúsági szervezetnek. 1969. szeptember 25-27. A CSKP KB ülésén megkezdődnek a párt vezetésén belüli tisztogatások. Érvénytelenítik a KB-nek a „testvérpártok” varsói levelét visszautasító 1968. július 19-i, a KB Elnökségének a megszállás ellen tiltakozó 1968. augusztus 21-i „szovjet- és szocialistaellenes” határozatait, s illegálisnak nyilvánítják a párt 1968. augusztus 22-i rendkívüli, XIV. kongresszusát. Kizárják a KB-ból a párt reformszárnyának 80 tagját, köztük Josef Smrkovskýt, Zdenék Mlynári és Jin' Hájeket, s javasolják Alexander Dubček visszahívását is tisztségeiből. 1969. szeptember 27. Ludvík Svoboda köztársasági elnök Oldrich Černík miniszterelnökkel az élen új szövetségi kormányt nevez ki, amelynek tagja többek között Josef Kempný és Peter Colotka miniszterelnök-helyettesek, Ján Marko külügyminiszter, Martin Dzúr nemzetvédelmi miniszter és Jan Pelnár belügyminiszter. 1969. október 2. Az SZLKP KB szintén hatálytalanítja a párt 1968. júliusi és augusztusi „helytelen” határozatait, s kizárja a pártból a „szovjet- és szocialistaellenes jobboldali opportunistákat”. A lemondott és kizárt tagok helyére 24 új tagot kooptálnak a KB-ba, többek között Szabó Gyulát. 1969. október 15. A Szövetségi Gyűlés ülésén érvénytelenítik a Nemzetgyűlés 1968. évi „helytelen” határozatait, megfosztanak mandátumától több képviselőt, s leváltják Alexander Dubčeket, a Szövetségi Gyűlés, és Josef Smrkovskýt, a Népi Kamara elnökét. A Szövetségi Gyűlés új elnökévé Dalibor Hanest, a Nemzetek Kamarája elnökévé Vojtech Mihálikot, a Népi Kamara elnökévé Soňa Pennigerovát választják. 1969. október 16. A Szövetségi Gyűlés a politikai helyzetre való tekintettel 117/1969. számmal alkotmánytörvényt fogad el a választási időszak újbóli meghosszabbításáról. A jogszabály egyúttal lehetővé teszi, hogy a képviselő-testület a Nemzeti Front javaslatára megfossza mandátumától azt a képviselőt, aki „tevékenységével megzavarja a Nemzeti Front politikáját”. 1969. október 22. Dobos Lászlót Fonod Zoltán, az Új Szó kulturális rovatának vezetője váltja fel a Madách Könyv- és Lapkiadó igazgatói posztján.