Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
Kronológia
1948. október 25-1963. április 3-4. 171 népeinek szellemi örökségéhez tartozó" művészeti, történelmi vagy régészeti értékű tárgyakat. 1949. július 31. Pozsonyban a szlovák politikai és kulturális élet vezető személyiségeinek részvételével nagyszabású rendezvénysorozaton emlékeznek meg Petőfi Sándor halálának 100. évfordulójáról, amelyen a Magyar írószövetség képviseletében részt vesz Illés Béla is. 1949. augusztus 3. A Csemadok KB Elnöksége úgy határoz, hogy a pártvezetéshez fordul a helyi szerveknek a reszlovakizáltak Csemadok-tagságát tiltó intézkedései miatt, mivel ezek lehetetlenné teszik a helyi csoportok megalakítását, s a helyzet orvoslását fogják kérni. A Pozsony központjából még 1921-ben eltávolított, s 1949 tavaszán megtalált Petőfi-szobor esetleges újrafelállításának kérdésével kapcsolatban az Elnökség arra az álláspontra helyezkedik, hogy az „nem tartozik a Csemadok hatáskörébe". 1949. augusztus 13-14. A katolikus egyház Nagyszombatban zajló püspöki konferenciája az egyház számára elfogadhatatlannak nyilvánítja s elutasítja a készülő egyházügyi törvényeket. 1949 nyarán Pozsonyban, a Pravda Kiadóvállalat keretében Stern Sarolta vezetésével megalakul a magyar könyvek kiadásával foglalkozó Magyar Könyvtár. 1949. szeptember 1. Az új tanév kezdetén Szlovákia 164 községének 267 elemi osztályában indul magyar nyelvű oktatás. A magyar elemi iskolai osztályok száma a tanév végére 319-re emelkedik, amelyeket több mint 17 ezer gyermek látogat. 1949. szeptember 7. Az SZLKP KB Elnöksége határozatot hoz „a déli határvidék némely kérdéseinek megoldásáról”, amellyel útjára indítja az ún. Dél-akciót. A pártvezetés a Csehországból hazatért magyar deportáltak elhelyezési gondjait egyrészt új házak építésével, másrészt az állambiztonsági szempontból megbízhatatlannak minősített magyarok Csehországba telepítésével, s a hazatérteknek az ő házaikban való elhelyezésével szándékozik megoldani. A feladat végrehajtása Daniel Okáli belügyi megbízott vezetésével létrehozza a Dél-ackió Központi Bizottságát, amelynek munkájában a Magyar Bizottság képviseletében bekapcsolódik Kugler János is.