Simon Attila (szerk.): A határon túli magyar tudományos könyvkiadás - Nostra Tempora 12. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
Soós Kálmán: Tudományos könyvkiadás Kárpátalján a rendszerváltástól napjainkig (1985 - 2005)
Soós Kálmán Tudományos könyvkiadás Kárpátalján A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG (1985-2005) Előzmények. Szellemi élet a politika szorításában (1944-84) Ismeretes, hogy a mai Kárpátalja kontinensünk évszázadok során kialakult történeti és kulturális szerkezetét nagyhatalmi érdekek mentén megbolygató és átrajzoló I. és II. világháború utáni békediktátumok speciális képződménye. Ma már egyértelmű, a párizsi béke a magyarságra nézve hátrányosabb volt a trianoninál, s különösen Kárpátalja számára járt szomorú következményekkel. A felnégyelt haza kis ujj át jelentő kárpátaljai magyarságot a sors még azzal is bűntette, hogy a Nyugat nagyhatalmi kényelmessége és rövidlátása következtében régiónk a szovjet birodalomnak lett háborús jutalomként szerzett része. Ráadásul a Szovjetunióval közvetlenül határossá vált Magyarország a „Nagy Testvértől” való félelmében sokáig nem vett vagy nem vehetett tudomást rólunk, így a leghermetikusabban és a legtovább a kárpátaljai magyarság volt elszigetelve az anyaországtól.1 A kárpátaljai magyarság történetének eddigi legsúlyosabb, 1944-es sorsfordulója után kezdetét vevő kommunista diktatúra kultúrpolitikája különösen nagy rombolást eredményezett és jóvátehetetlen veszteségeket okozott az amúgy még csak a kialakulás stádiumában lévő régió magyar szellemi életében is. A kisebbségi szellemi élet nem tévesztendő ugyan össze a kisebbségi tudományossággal, azonban a tudományosság alapfeltétele természetesen a szellemi élet. Eperjesi Penckófer János 2003-ban megjelent elemző művében - ugyan más összefüggésben - de egyértelműen kimutatta, hogy „a második világháború utáni sokkhatásban nemhogy irodalmi mozgolódás nem volt, de semmilyen magyar szellemi élet nem létezett."2 A korszak egy másik, kiváló ismerője, „valódi Forrás-tag”,3 S. Benedek András hozzáteszi, 1944 októberében a régióban „a magyar könyvkiadás és egészében a kultúra minden intézményes és eseti formája megszűnt".4 Úgy látja, „a szovjet hatalom által bekebelezett Kárpátalján" a versírás volt „a bármit is mondani akaró, közönséghez szólni kívánó értelmiség szinte egyetlen megnyilvánulási lehetősége. A hatalom alighanem ezt tartotta a legártalmatlanabb szórakozásnak, s talán a verssorok közt tudott olvasni a legkevésbé”.5 Figyelembe véve az előzményeket és az utóbbi megállapításokat, arra a következtetésre juthatunk, hogy az 1944 utáni kárpátaljai magyar tudományosság,
