Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Melléklet
Interjúk 151 volt. Először is az úgynevezett „régi magyarok” (a régi kassai keresztény középosztály), az egy külön társaság volt. Volt aztán olyan társaság, amely vegyes, zsidó-magyar volt, és voltak külön zsidó társaságok is. Én a magyar-zsidó társaságba jártam, foglalt asztalunk volt este a Schalkházban s délután az Andrássy-kávéházban. Az első republika gyönyörű volt! Higgyen nekem, ezt nem lehet kiegyenlíteni, ezt a húsz évet, gyönyörű, de gyönyörű köztársaság volt. Tudom például, hogy Beregszászban, amely színmagyar volt, a köztársasági elnök (T. G. Masaryk) kijelentette, hogy a trafikos az csak magyar lehet. Ugye, az egy remek állás volt. És tényleg kineveztek egy magyar hadirokkantat. Beregszászban, ahol kvalifikált magyar kisebbség volt (a magyar nemzetiségűek aránya meghaladta a 20%-ot), mindenütt lehetett magyarul tárgyalni, a törvényszéken, a járásbíróságon. Minden beadványt magyarul is meg lehetett írni. Én nem mondom, hogy a csehek nagyon örültek ennek, de így volt. És olyan demokratikus volt a köztársaság, hogy bár ma (1989) Magyarországon vagy Csehszlovákiában olyan lenne! Mikor bejöttek ide a magyarok (1938), akkor hoztak egy olyan világot, amely számunkra teljesen ismeretlen volt. Az Andrássy-kávéházban egy tiszt, mert nem hozta gyorsan a pincér, amit rendelt, pofon vágta a pincért. Hát tudja, hogy ez milyen felháborodást keltett!? Aztán megérkezett egy tiszt az állomásra, ott várta egy taxis, azt mondja neki a tiszt, „fiam, vigyél el engem a Bankóra!”, mire a taxis így felelt, „fiam, nem viszlek el!” Mert az itt ismeretlen volt, hogy lejön egy taknyos tiszt és tegez. Különben is, más emberek voltak. Ebben a szobában lakott nálam egy magyar tiszt, minden este bejött hozzám és hallgatta velem az angol rádiót. Megkérte a feleségemet, hogy menjen ismerőshöz, ahol olcsóbban kapja a jobbat, de azt mondta, „nagyságos asszony, maga menjen előre, én maga után megyek!”, mert szégyellt a feleségemmel együtt menni az utcán. Utána jött egy nyíregyházi orvos, boldog volt, hogy jöhet. A feleségem mindig kínálta, mikor vendégségben volt nálunk. S aztán jöttek a rossz idők, neki is voltak gyerekei, mint ahogy nekem is volt egy nyolcéves kislányom és egy négyéves kisfi-
