Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Kutatási hipotézisek
14 Kutatási hipotézisek zéppontjába került, sem ezekben a kutatásokban, sem a magyarországi zsidóság asszimilációjának, e folyamat két világháború közötti jellemzőinek feltárásakor nem esett szó az egykor a történelmi Magyarországhoz tartozó területek zsidóságáról. Emiatt az alábbi két kérdés mindmáig megválaszolatlan: Milyen része volt a zsidóságnak a magyar kisebbségek két világháború közötti történetében? Milyen hatásokkal jártak a megváltozott állami, politikai és társadalmi feltételek a zsidóság identitására: folytatódott-e a dualizmus időszakára jellemző asszimilációs folyamat, vagy megtorpant és új irányokat vett? A magyarországi zsidóság asszimilációját egészen a legutóbbi időkig Bibó István a Zsidókérdés Magyarországon 1945 után című tanulmányának fogalmai segítségével (Hanák szerk. 1984), illetve azok további finomításával jellemezték a témával foglalkozó történészek, szociológusok (Karády-Kemény 1978, Kovács-Papp 1987). Az asszimiláció folyamatát összegző tipológiák általában az asszimilációnak történetileg három lépcsőfokát különítik el: 1.) megtelepedés (integráció), 2.) kétnyelvűség (akkulturáció), 3.) beolvadás (aszszimiláció). Ezeknek a tipológiáknak az az egyik sajátossága, hogy az asszimilációt egyirányú folyamatként mutatják be, ahol a kisebbség (a zsidóság) hasonul a többséghez. A magyarországi zsidóság társadalomtörténetét feltáró empirikus kutatások3 ezzel szemben azt mutatták, hogy a zsidóság aszszimilációja egyáltalán nem volt egyirányú folyamat. A történeti szociológiai vizsgálatok számára tehát nem bizonyult igazán termékenynek az előbb vázolt tipológia. Az új asszimilációs elméletek már a csoportok közötti kölcsönhatást hangsúlyozzák. E fogalomalkotási kísérletek közül témám szempontjából előremutató Karády Viktornak A zsidóság polgárosodásának és modernizációjának főbb tényezői a magyar társadalomtörténetben című esszé-tanulmánya (Karády 1989). A zsidóság asszimilációjában szerinte elsősorban nem a hasonulás a társadalmi szereplők cselekvését meghatározó fő vonás, hanem a zsidóságnak „az uralkodó elittel való kölcsönhatásából származó új kultúrjegyek megte-
