Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Bevezető: A kutatás jellege, módszerei, forrásai
Bevezető 11 tárgyaló szociológiai tanulmányokat. Mindazonáltal ennél az indikátornál voltak a legnehezebben elérhetők a források; az egyházi anyakönyvek megsemmisülése, illetve kutatási tilalma folytán a vegyesházasság-mutatót finomító ki- és betérési adatokat nem tudtam összegyűjteni. A politikai attitűdök vizsgálatához elsősorban a korabeli sajtóból sikerült megfelelő adatbázist létrehoznom, adataimat, ahol lehetett (parlamenti választásoknál), a hivatalos statisztikai kimutatásokkal ellenőriztem. A választási eredmények (az egyes nemzeti-kisebbségi pártokra leadott szavazatok arányai) lehetővé tették, hogy a népszámlálásokat statisztikai úton is teszteljem. További forrásoknak számítottak a röplapok, a plakátok, a korabeli sajtó és a politikai irodalom, valamint az 1945 után keletkezett történelmi tanulmányok. Mind a négy indikátor elemzéséhez, valamint kutatási hipotéziseim megfogalmazásához felhasználtam a még élő egykori kassaiakkal általam készített éietútinterjúkat. Magukat az interjúkat kvantitatív módszerekkel nem elemeztem, mert mindössze tizenhat kassai származású zsidót sikerült felkutatnom. Az interjúk kvalitatív elemzése is számos nehézségbe ütközött. Interjúalanyaim nem reprezentálják a két világháború közötti Kassa zsidó társadalmát, ezáltal annak csak egyes rétegeiről nyerhetünk árnyaltabb képet. Többségük idős, összetört, beteg ember (néhányan azóta meg is haltak) - egy letűnt generáció utolsó túlélői, emlékezetük határai egyben az interjúlehetőségek határait is jelentik. Továbbá, mivel egy, a holokausztot túlélő generáció beszél életének a holokausztot megelőző időszakáról, szükségszerűen és nem szándékoltan is maga a holokauszt a legfőbb viszonyítási pont, „ahhoz képest" történtek az „azelőttiek”. Ezáltal a csehszlovák első republika általában a monarchiabeli „boldog békeidőkhöz” hasonló nosztalgikus jelentést kap; a húszasharmincas években történt egyéni kudarcok, az új politikai rendszer működéséről, az új társadalmi viszonyokba való beilleszkedésről szerzett rossz tapasztalatok az „az mégiscsak egy polgári demokrácia volt" utólagos megítélésében hangsúlytalanabbá, jelentéktelenebbé (ezáltal az életutakból nehe-
