Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

Kronológia

Interregnum 1.89 szabályozták a földbérletet Kárpátalja területén. - Az ungvári ma­gyar főgimnázium szervező bizottsága felhívást tett közzé az érin­tett szülőkhöz. 1921. július 26. Ungváron bankett volt a távozó G. Zhatkovych le­mondott kormányzó tiszteletére. (Az amerikai hazatérésben csa­ládi körülmények, kislányának súlyos betegsége és halála aka­dályozták eddig.) A magyar búcsúbeszédből: „Az itt összegyűlt il­lusztris társaság egy férfiútól vesz ma búcsút, ki népe irányában a legjobb, a legpuritánabb intencióktól vezettetve jött távol nyu­gatról körünkbe és most csalódottan távozik, mert be kellett lát­nia, hogy szépen megszerkesztett tervének alapépítménye egy nem helyes összetételű anyagra volt fektetve, mert ma már nem­csak azok, kiket önök jónak láttak legnagyobb ellenségnek oda­állítani, kénytelenek legnagyobb kincsükért, nyelvükért élet-halál harcot küzdeni, de be kell látni azt is, hogy gyors ütemben köze­leg azon szemfedél, mely az ő népét is hivatva lesz teljesen elta­karni. [...] A Kormányzó Úr komoly tapasztalatokkal tér vissza azok körébe, kiknek óhajára ő itt oly felelősségteljes állást töl­tött be. ” A Ruszinszkói Magyar Hírlap, a magyar pártok hivatalos lapa szerint a bankett „Ruszinszkó összes ruszinjainak első nagy politikai demonstrációja" volt. A bankett után Kaminszki József és párthívei felszólították a többi pártot, hogy alakítsanak egysé­ges frontot, lépjenek koalícióba az autonómia megvalósítása, a szojm összehívása, a ruszin határkérdés megoldása, a nyelvről, az államjogi orientációról stb. folytatott viták rendezése érdeké­ben. A Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségének értekezletén pedig kimondták, hogy a szövetség „feltétlenül gondoskodik ar­ról, hogy a magyar szülők már a folyó évi szeptember 1-jétől be­írathassák gyermekeiket a létesítendő magyar főgimnázium első osztályába". 1921. július 28. Az ungvári magyar gimnázium szervezésére alakult bizottság jóváhagyta az új magyar gimnázium szervezeti szabály­zatát, és döntött arról, hogy a tanintézményt javarészt gyűjtésből (adományokból) fogják fenntartani. A felügyelő bizottság elnöké­vé Árky Ákost (Podkarpatszka Ruszi Őslakosok Autonóm Pártja) választották meg. A szervezőket a Ruszinszkói Magyar Hírlap au­gusztus 1-jei számában „új Drugethek"-nek nevezte (a XVII. szá­zadban keletkezett tanintézet alapítója a Drugeth család volt). 1921. július 31. Megalakult az Országos Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt ungi szervezete. Elnök: Isaák Imre. Az alakuló ülé­sen jelen voltak Ung, Zemplén, valamint Bereg, Máramaros és Ugocsa küldöttei. Egry Ferenc, a kárpátaljai kisgazdapárt elnöke tiltakozásra szólított fel az ellen, hogy „a magyarlakta területek­

Next

/
Thumbnails
Contents