Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
Kronológia
348 A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. november 10. A „felszabadulási ünnepségre” Ungvárra érkezett Jaross Andor tárca nélküli miniszter. 1939. november 12. A kormányzói biztosságban megvitatták az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal által Kárpátalja idegenforgalmának fejlesztésére kidolgozott munkaprogramot. 1939. november 16. A Kárpáti Magyar Hírlap írta: „Még a világháború folyamán Kárpátaljára beszivárgott lengyel zsidók sorsa élénken foglalkoztatta a csehszlovák hatóságokat. Évekkel ezelőtt több száz érdekeltet a csehek illetőségi helyére toloncoltattak, de csak elvben, mert a gyakorlati kivitelre az egyes »demokrata« pártok intervenciója folytán sor nem került. A lengyelországi származású zsidók így jutottak aztán Kárpátalján magyar uralom alá. - Az ungvári zsidó hitközség elnöke még egy évvel ezelőtt hatóságainkhoz azt a kérelmet terjesztette elő, hogy az érdekelt családok kiutasítását függesszék fel addig, míg ő Londonban el nem intézi kivándorlásuk békés úton való lebonyolítását. - így maradhattak továbbra is Kárpátalján a kiutasítottak, míg aztán bekövetkezett a háborús állapot és Lengyelország megszállása. [...] A napokban az ungvári zsidó hitközség elnöke a rendőrkapitányság kiküldöttjével kiszállt a szovjet határra, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson a szovjet kirendeltség vezetőjével a galíciai származású zsidók befogadása érdekében. A szovjetorosz határtiszt azonban hallani sem akart az egyoldalú »csere«-akcióról. - Most diplomáciai úton folynak tovább a tárgyalások." 1939. november 18-19. A Kárpáti Magyar Hírlap írta, hogy „a kárpáti határon szolgálatot teljesítő szovjetőrség szigorú utasítást kapott, hogy az illegális határátlépésekkel szemben a legszigorúbban járjanak el. Értesülésünk szerint a szovjet határőrség több szökevénnyel szemben fegyverzetét is használta, akiket pedig elfognak, átadják a magyar hatóságoknak." 1939. november 19-23. Madarász István kassai római katolikus megyéspüspök, szatmári apostoli kormányzó egyházi látogatást tett Kárpátalján. Többek között felkereste Ungváron a Szociális Misszió Társulat nőszervezetét. 1939. november 20. Teleki Pál miniszterelnök llniczky Sándor görög katolikus nagyprépost, felsőházi tagot a Kárpátaljai kormányzói biztos mellé főtanácsadónak nevezte ki. A főtanácsadó mellett működő véleményező bizottság tagjai a következők: Balog Vaszil Mihály (Nagylucska), Boksay János (Huszt), Csuha Sándor (Szobránc), Földesi Gyula (Ungvár), Hápka Péter (Técső), Hrabár János (Magyarkomját), Retyeznik János (Rahó), Sztepán Antal (Rahó).