Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
Bevezetés
Fordulópontok 29 Nyilvánosságnak nevezem a nyomtatásban megjelent véleményeket79, melyek közös rendezési elve, hogy a „nyomorban és műveletlenségben” élő nép számára - amely szélsőséges meghatározások szerint „nem tekinthető másnak, mint ruszinul beszélő és görög katholikus hitet valló magyarnak’’ vagy „hungaroid-katolikus-szláv ötvözetűnek - elegendő az 1868-as nemzetiségi törvényben leírtak valóra váltása, vagy „ha már mindenáron autonómiában akarjuk látni”, akkor elő kell venni az 1918:X. Néptörvényt. A többség kulturális autonómiában gondolkodott, a lényeg, hogy az ne bontsa meg „a magyar korona ezeréves integritását". A határok tekintetében is előjött az a gondolat, hogy a vármegyerendszert lehetőleg meg kell tartani. Illés József országgyűlési képviselő megfogalmazásában „nem a magyarság felé szükségesek az autonómia kiépített sáncai [...] mint inkább az idegen érdekek által erősen kihangsúlyozott testvériség szeparatisztikus kísérleteivel szemben". „Kárpátalja önkormányzatának előkészítésére” - Teleki megfogalmazásában: „beszéljük meg, hogy autonómiát, illetőleg önkormányzatot adunk-e és hogy milyen önkormányzatot adunk ennek a területnek, helyesebben a terület népének" - tartott 1939. március 18-i „bizalmas” értekezleten80 jelen volt többek között Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter, Flóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, Tasnádi Nagy András igazságügy-miniszter, Csáky István külügyminiszter, volt miniszterelnöki minőségében Bethlen István, Károlyi Gyula, Darányi Kálmán és Imrédy Béla, Pataky Tibor államtitkár, a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályának vezetője, Perényi Zsigmond koronaőr, Kornis Gyula kultúrpolitikus. Megfogalmazást nyert, hogy elsősorban „kulturális autonómiában” kell gondolkodni, de „területi elv" alapján. E tekintetben fontos szerep hárulna a görög katolikus egyházra. A helyi politikai személyiségek közül Bródy Andrást kellene helyzetbe hozni. Imrédy elmondta, hogy 1938 szeptemberében tárgyalt Bródyval, aki „felvetette a kérdést, hogy hajlandók vagyunk-e Kárpátalja csatlakozása esetén bizonyos autonómiát adni? Akkoriban azt a kijelentést tettem előtte, hogy igen, azonban akkor sem precizíroztuk a dolgot, hanem igyekeztünk inkább homályban tartani, de mondom, határozottan elhangzott az az ígéret, hogy autonómiát adunk nekik. Flozzá kell azonban tennem, hogy ez természetesen attól feltételezetten történt, hogy önkéntes csatlakozás lesz, tehát egy ilyen elfoglalásszerű csatlakozás, ami szerintem lényegesen változtat a helyzeten és a korábbi ígéretek alól erkölcsileg minket tulajdonképpen fel is ment.” A további fejleményekkel elégedetlen, a ruszin ügyet hűen képviselő, horvát típusú autonómiában gondolkodó Bródyt végül mellékvágányra állították. A később az első kormánybiztosnak kinevezett Perényi már ezen az ér-
