Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
Kronológia
A Bródy-kormány 291 településeken, ahol az adott nemzetiség létszáma annak fenntartását nem indokolja. (A Volosin-kormány majd visszavonja ezt a rendelkezést.) Engedélyezték a területen a Deutsche Partei működését és Adolf Hitler: Mein Kampf című művének terjesztését. Hatályon kívül helyezték „a gazdasági élet normális fejlődését gátló központi kormányrendeleteket”, rendeletileg betiltották az állami és a magánvagyon Kárpátaljáról történő kivitelét. 1938. október 19. J. Ribbentrop német külügyminiszter fogadta a kárpátukrán kormány küldöttségét (vezetője Bacsinszki Edmund). 1938. október 20. A birodalmi külügyminisztérium budapesti követe útján bejelentette, hogy kész közvetíteni Magyarország és Cseh-Szlovákia között; javaslata, hogy Pozsony, Nyitra, Kassa, Ungvár és Munkács városa nem, csak a tőlük délre fekvő területek kerüljenek Magyarországhoz. A magyar kormány elutasítja a német javaslatot. 1938. október 21. A Kárpáti Magyar Hírlap írta: „Egész Csehszlovákiában, annak minden városában és falujában sorra alakulnak meg az Egységes Magyar Pártszövetség keretében a Magyar Nemzeti Tanácsok. Ezeket a tanácsokat a müncheni határozmányok kimondotta nemzeti önrendelkezési jog hívta életre. A totális önrendelkezési jog elismerését magára nézve kötelezőnek ismerte el a csehszlovák kormányzat is, a Magyar Nemzeti Tanácsok megalakítása tehát semmiféle árnyalatában nem államellenes cselekedet.” - Uo.: Bródy András miniszterelnök Budapestre utazott. - Kárpátalja-szerte kifüggesztették a Ruszin Nemzeti Tanács kiáltványát, melyben tíz pontban foglalta össze követeléseit: a ruszin nép népszavazással dönthessen hovatartozásáról, a népnyelv legyen a hivatalos, a hivatalokat ruszinokkal töltsék be, hajtsanak végre földreformot, vessék alá revíziónak az 1919 után szerzett állampolgárságot, vessenek véget a nemzetiségi és nyelvi harcoknak, írják ki a szojmválasztást, létesüljön kárpátorosz egyetem, térítsék meg a hadi- és az azóta elszenvedett egyéb károkat, kerüljenek néptulajdonba a sóbányák és az egyéb kincstári birtokok. A rend fenntartására alakuljanak polgárőrségek. - Ugyanezzel a keltezéssel adott ki kiáltványt az Első Központi Ukrán Nemzeti Tanács, amelyben 20 pontban foglalta öszsze követeléseit, melyek teljesítését „kormányától” várja. Fontosabb pontok: biztosítsa az eddigi határokat Magyarország és Lengyelország felé, csatolja a kárpátorosz területekhez Zemplén és Sáros megyéket, a szepességi kerületeket, adjon a területnek alkotmányt, írja ki a választásokat a szojmba, államilag ismerje el a görög katolikus és a pravoszláv ünnepeket, oszlassa