Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 - Nostra Tempora 7. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

Bevezetés

14 Bevezetés szervezéséről. Elhatározták, hogy az irányítást ideiglenes direktóri­umra bízzák, melynek elnökévé a kormány augusztusban G. Zhatko­­vychot fogja kinevezni. Ugyanezen a napon a csehszlovák kormány megbízásából Ungvárra érkezett J. Breicha azzal a feladattal, hogy megszervezze a polgári közigazgatást. Augusztus 20-tól hivatalosan a ruszin terület polgári igazgatásának vezetője lett (1920. április 26- ig)­Augusztus 12-én G. Zhatkovych14 a csehszlovák köztársasági el­nök által láttamozott levélben tudatta a Központi Orosz Nemzeti Ta­náccsal, hogy a köztársasági elnök kinevezte az autonóm direktóri­um élére. Ekkor még úgy tudta, hogy „véglegesen” Kárpátaljához fog tartozni a Szepes megyei Ólublói járás, Sáros és Zemplén megye északi, Ung megye északi és keleti része, valamint Bereg, Márama­­ros és Ugocsa megye. 1919. szeptember-1920. július 1919. szeptember 10-én Saint-Germain-en-Laye-ban került aláírásra az a szerződés15, amelynek értelmében a régió (Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegye nagyobb része) Podkarpatszka Rusz néven a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került. E szerződés 10-13. cikkelyében a Csehszlovák Köztársaság kötelezte magát, hogy a területet önkormányzattal rendelkező autonóm egységként szervezi meg, autonóm gyűlést állít fel, amelynek törvényhozó hatal­mat kell kapnia a nyelvhasználat, az oktatásügy, a vallásügy terén, valamint a helyi közigazgatás kérdéseiben. (A csehszlovák törvény­kezésben 508. sz., kihirdetve 1921. december 31-én.16) Október 3- án a belügyminisztérium rendeletben közölte, hogy Podkarpatszka Ruszban a legfőbb hatalom a katonai parancsnok (Hennoque) kezé­ben van, illetve meghatározta a polgári közigazgatás vezetője (J. Breicha) pontos jogkörét. November 8-án Hennoque és J. Breicha aláírásával megjelent az Általános szabályzat (Generálny Statútum) Podkarpatszka Rusz megszervezéséről és közigazgatásáról17, amely többek között kimondta, hogy „Csehszlovákia kötelezi magát létre­hozni a Kárpátaljai Ruszin Területet a szövetséges és résztvevő nagyhatalmak által megjelölt határokon belül mint autonóm egysé­get a csehszlovák államban és felruházni azt a csehszlovák állam egységével megegyező legmesszebbmenő önkormányzattal". A terü­let ügyeit a szojm (ruszin országgyűlés) és az annak alárendelt kor­mányzó fogja intézni. Az autonómia életbe léptetéséig „ideiglenes Ruszin Autonóm Direktóriumot" és „ideiglenes adminisztrátort” ne­veznek ki. „Az adminisztrátor és az autonóm direktórium hivatalai

Next

/
Thumbnails
Contents