Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
II. A hatalomváltástól a trianoni békeszerződés becikkelyezéséig
Az első nemzetgyűlési választások...57 nyerni a választási együttműködésre. Az ilyen irányú tárgyalások azonban eredménytelenül végződtek. További két magyar jellegű párt szervezése is elkezdődött a választások előtti hetekben. Az impériumváltás előtt létezett pártalapokra építkezett a másik jelentős magyar szervezet, a kisgazdapárt is. A szerveződés központjai ebben az esetben Komáromban és Gömör megyében voltak. 1920 februárjában került sor az Országos Magyar Kisgazda és Földmíves Párt alakuló ülésére Komáromban. A vezetői Mohácsy János, Füssy Kálmán és Lukovich Ferenc voltak. A politikai helyzet képlékenységére utal, hogy pár nappal korábban Füssy Kálmánt, aki az államfordulat előtt már jelentős személyisége volt a Nagyatádi-féle kisgazdapártnak, beválasztották a keresztényszocialista párt komáromi szervezetének vezetőségébe.167 A másik kisgazda-központ vezetője, amely a Gömör-Nógrádi Gazdasági Egyesületre támaszkodva jött létre, Szent-lvány József és Törköly József lett.168 A keresztényszocialista párt és a kisgazdapárt között az volt az egyik fontos különbség, hogy az utóbbi leginkább a protestáns vallású magyarságra támaszkodott. Két legjelentősebb vezetője Szent-lvány és Törköly evangélikus vallású volt. Akadtak azonban katolikus személyiségek is közöttük, mint például Giller János losonci ügyvéd, aki a helyi katolikus szervezetek aktív tagja volt. Komáromból indul útjára 1920 elején egy másik pártszerveződés, a Magyar Nemzeti Párt, amely ugyan hatósági betiltása miatt nem vált jelentős párttá, de a benne résztvevő személyek miatt mindenképpen figyelmet érdemel. Szervezésében elsősorban a forradalmak előtti politikai rendszer vezető személyiségei, volt főispánok, arisztokraták vettek részt. A szervezkedés helyszíne utalt arra a rivalizálásra is, amely kialakult Pozsony, a főváros és Komárom, a legnagyobb magyarlakta város között. A Magyar Nemzeti Párt előkészítő bizottságának megalakulásáról 1920. január 24-én adott hírt a sajtó.169 A párt célja a magyarság egyesítése és minden kisebbség jogainak biztosítása volt. A párt február 22-re meghirdetett alakuló gyűlését a katonaság feloszlatta, így hivatalosan egy héttel később, február 29-én alakult meg.170 Párt vezetője Kürthy István nyugalmazott főispán, Kamrás József ügyvéd, Tuba János komáromi takarékpénztári elnök és Palkovich Viktor gútai esperesplébános lett. A Magyar Nemzeti Párt kezdeményezésére 1920. március 22-én került sor Komáromban egy pártközi értekezletre a választásokra készülő magyar pártok között. Ekkor hivatalos bejegyzéssel még csupán az Országos Keresztényszocialista Párt rendelkezett, ezért a létrejött megegyezés értelmében mindhárom párt ennek listájára történő szavazásra szólítja fel a szavazóit. A kisgazdapárt jelenlévő