Novák Veronika (szerk.): Migráció - Nostra Tempora 5. (Dunaszerdahely, 2001)
Jozek Klačka: Horvátok belelepülése Nyugat-Szlovákiába
Jozef Klačka sére 1573-ban titkos rendeletet adott ki, miszerint a horvátok az új hazában nem tölthettek be végrehajtói hatáskörrel bíró posztot (mint pl. a bírói állás), s a helyi önkormányzatok testületéiben nem lehettek többségben. Elrendelte, hogy peres ügyekben az ítélőszék és a földesúr a németek pártját fogja, s hogy a földesúr újabb horvátokat lehetőleg ne telepítsen be. /29/ A horvátok által betelepített falvak őslakosai irigykedve néznek a horvátok kolonizációs kiváltságaira, s azon igyekezetükre, hogy minél könnyebbé tegyék az életfeltételeiket, életkörülményeiket. Nem csoda hát, ha a horvátok ilyen nehéz kezdet után, az átélt szörnyűségek és csapások hatására „harcias, önfejű, nem kitartó nép, amelyik szívesen költözködik és nem lehet benne megbízni". /30/ Kihasználják a letelepülési kedvezményeket, szabadságokat és még mielőtt letelne azok határideje, eladják, elhagyják településeiket, és más falvakba, más uradalmakba menekülnek, új szabadságok után futnak. A források keveset mondanak a pozitívumaikról. Az hagyján volt, hogy keményen, lelkiismeretesen dolgoztak (hiszen a romokon, a vadonban kezdtek), házakat, templomokat építettek, egész falvakat, adót fizettek és igyekeztek alkalmazkodni az új, szokatlan körülményekhez. Az óhazából az ideiglenes emigráció és a majdani hazatérés reményében indultak el. Itt, az új környezetben rájöttek, hogy visszatérés nem lesz, alkalmazkodni kell. Fokozatosan megbékélnek az elszigeteltséggel, kölcsönösen segítik, támogatják egymást, kihasználják az alkalmat, hogy találkozhassanak, tájékoztassák egymást, ápoljáK a hazulról hozott szokásokat, s hogy az óhazát „közelebb hozzák", határrészeket neveznek el szülőföldjük helységeiről. A rendszeres heti találkozásokat a vasárnapi istentiszteletek tették lehetővé (bizonyára ezért is épített már az első generáció annyi templomot), ahol a lelkész a saját nyelvükön szólt hozzájuk, az otthon megszokott módon mutatta be az istentiszteleteket. /31/ A lelkészek, akik a nyelv és a nemzeti tudat megtartói voltak, a zágrábi esperesi kerületből, vagy később a telepesek közül kerültek ki. A vallással függött össze a kulturális élet kicsúcsosodása - a búcsúk, búcsújárások is. Gyakran egész nagy távolságokra is elzarándokoltak. Hogy a Nyugat-Szlovákiába települt horvátokhoz is eljöjjenek az egykori honfitársaik, Hidegkúton (Dúbravka) kegytemplomot építettek, melyet saját védőszentjeik, 32
