Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)

Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Vári András: Többnemzetiségű kistérségek a visegrádi országok határain - a kutatás lehetőésgei és az MTA Kisebbségkutató Intézet tervei

Vári András annyira középpontjában állnak munkájuknak, hogy úgy tet­szik mással sem dolgoznak, csak határokkal.5 Ez a csoport próbál meg hosszabb ideje alapos, közvetlen társadalomis­meretet az antropológiai elemzés módszereivel rendezni - ami éppen az itt a fentiekben említett, a társadalomföldrajz­ban és a szociológiában feltűnő eltárgyiasító, kimerevftő (reifikáciős) tendenciák legalkalmasabb ellenszere lehet. Másrészt viszont a visegrádi, de más nemzetközi együttműködések során is elvárás az, hogy ne csak a világ egy vagy más sarkáról fogalmazzunk meg bármely mély igazságokat, hanem az egész térségről mondjunk valamit. A kulturális távolságok növekedésével arányosan nőnek az összehasonlítás nehézségei, fokozottan kell tehát ügyelni az átfogóbb kereten belüli összehasonlíthatóságra - hiszen a visegrádi országok szinte egész Közép-Európát lefedik. Ha tehát másként nem megy, magunknak kell egy bizo­nyos eklektikus, különböző diszciplínák elemeit, eszközeit együtt használó vizsgálattípust kifejlesztenünk. Itt azt re­méljük, hogy a viszonylag “kemény módszernek" elkönyvelt eljárások és a kulturális elemzés kölcsönösen javítják, kor­rigálják egymás hibáit. Alapvető fontosságú azonban, hogy az eklektikus eljárás káosszá fajulását megakadályozandó a vizsgálatot egy helyi társadalomra vagy maximum egy kis­térségre korlátozzuk. Ebben az esetben az összehasonlít­hatóságot az is segíti, ha esettanulmányaink valamilyen ti­pikus helyzetet példáznak. Első menetben nézzünk egy pár elvi lehetőséget arra, hogy például a magyar államhatárok két oldalán, milyenfaj­ta közösségek kapcsolódhatnak össze, föltéve tehát, hogy mindkét oldalon konkrét, statisztikailag megfogható kistér­séget vizsgálunk! 1. ábra Elvi lehetőségek a határ kétoldali kistérségek tipizálására A ország A etnikum területe Vegyes, A-B etnikum területe B etnikum területe Agrárvidék Iparvidék Agrárvidék Iparvidék Agrárvidék Iparvidék Államhatár, rajta ma már jól járható átjáró Agrárvidék Iparvidék Agrárvidék Iparvidék Agrárvidék Iparvidék B etnikum területe Vegyes, A-B etnikum területe A etnikum területe B ország 87

Next

/
Thumbnails
Contents