Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
A humán tudományok és a tudományos műhelyek szerepe a nemzeti kisebbségek társadalmi és kulturális életében - Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia?
Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? ták ilyen kérdések napirendre kerülése után vagy közben (és pláne előtt!) megkérdezni, pedig tudományszakunknak bizony lenne megfontolandó mondanivalója ezen a téren is. Számomra az egész vita egyik legtanulságosabb megnyilvánulása Ralf Bücheleré, aki hozzászólását a következő mondattal kezdi: „Normális esetben az etnológusokat nem szokták kérdezni. Ők kérdeznek". És itt nem az afféle kérdésekre gondol Bücheler, amelyek a terepmunka során az „adatközlők" felé irányulnak (tehát a néprajzkutató mindennapos gyakorlati munkamódszerére), hanem arra a gondolkodásmódra, amely az európai etnológiát jellemzi, illetve kellene, hogy jellemezze. A bennünket körülvevő világjelenségeire való szüntelen rákérdezésre gondolok, arra az alapállásra, amelyet Pierre Abélard, neves 12. századi(l) francia teológus és filozófus így fejezett ki: „A kétkedés útja vezet a kérdésekhez, a kérdések útja pedig az igazsághoz". Igen, ez a hozzáállás nemcsak a néprajznak, európai etnológiának vagy a kulturális antropológiának a sajátja, hanem minden, magát tudománynak valló megnyilvánulásnak. A továbbiakban engedjék meg, hogy én is feltegyek néhány kérdést. Azt nem ígérhetem persze, hogy ezekre az általam föltett kérdésekre egyszer s mindenkorra érvényes válaszokat is adok, de ez nem is lehet cél. Inkább csak kérdéseimhez fűzök megjegyzéseket, amely megjegyzések azonban - hitem szerint - valamelyest a lehetséges válaszok egyikéhez-másikához is közelebb visznek. Olyan kérdéseket szeretnék feltenni, amelyek az általam is művelt tudományszak, a néprajztudomány, európai etnológia gondjait fejezik ki, miközben talán általánosabb érvénnyel is bírnak. 1. A bevezetőben felvázolt német példa nyomán fogalmazható meg mindjárt az első kérdés: Várjon-e a néprajzkutató arra, hogy valamilyen (bármilyen) kérdésben hozzá forduljanak a politikusok, a közéleti szereplők? Erre a fentieknél kategorikusabb választ adhatok: ne. Két oknál fogva is indokolt a nemleges válasz. Egyrészt azért ne, mivel ha kérdeznek, akkor úgyis el van már döntve, hogy mit szeretnének, mit akarnak hallani. Arra meg egyetlen kutatónak sincs szüksége, hogy bizonyos folyamatokhoz az ideológiai hátteret szolgáltassa - utó-39
