Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
Miklósi Péter: Megnyitó
Berényi Dénes nak, kutatóműhelyeknek (kutatócsoportok) biztosít bizonyos támogatást ahhoz, hogy otthon végezhessék kutatásaikat. Végül nem győzöm hangsúlyozni, amit már többször és több helyen elmondtam, hogy a kapcsolatok építése, a kutatók személyes találkozása, lehetőségek és kapacitások megismerése, annak a tudatosítása, hogy a határon túli magyar kutatók nincsenek elszigetelve a magyar tudományosságtól, annak bizonyos értelemben éppúgy részei, mint azon ország tudományosságának, ahol dolgoznak, legalább olyan fontos, mint a financiális támogatás. 3.2. Törekvés munka-együttműködésre A kapcsolatépítésen és financiális támogatáson túlmenően, ill. azok lehetőségeit kihasználva egyre inkább törekedni kell arra, hogy közös kutatások, tényleges együttműködés valósuljon meg. A Domus pályázati hirdetményben külön prioritásként szerepel, hogy előnyt jelent, ha a pályázat része az együttműködés. Itt kell megemlíteni azt is, hogy különösen ajánlatosnak tartjuk, ha olyan projektumról van szó, amelyben a megfelelő ország többségi nemzetének kutatói is szerepelnek, akik a projektumban más forrás (akadémiai együttműködési szerződés, államközi tudományos-technológiai egyezmények stb.) felhasználásával vesznek részt. Nem új, de talán nem eléggé ismert és kihasznált az az együttműködési lehetőség, amelynek megfelelően határon kívüli magyar kutatók az OTKA által támogatott magyarországi témákban közreműködhetnek. Ezt különben már az előbbiekben is említettük. Az előzőekben utaltunk arra is, hogy az új Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok keretében is van lehetőség a határon túliak részvételére, de az EU programok és más nemzetközi pályázati lehetőségek is rendelkezésre állnak. Azért említjük itt ezeket újra, mert ha a tényleges kutatási együttműködéseket szorgalmazzuk, akkor ezek kihasználása elengedhetetlen. A tudományos utánpótlás szempontjából nagyon fontos a közös doktori képzés kimunkálása és felhasználása, amelynek keretében a doktorandusnak van egy határon túli és egy hazai vezetője is. Ennek természetesen megfelelő törvényi alapokon és az egyetemek közötti együttműködésen kell alapulnia. 22