Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Papp Richárd: Vallás és indentitás a Vajdaságban: egy társadalomtudományi kísérletről
Papp Richard gi vagy nemzeti tradíció és identitás részei „csupán", vagy ellenkezőleg, vallási jelentésük kapcsolja őket a saját kultúrához? A kosárnyi kérdésre adható antropológiai válaszlehetőségek alapján azt lehet mondani, egyik válasz sem lehet fekete-fehér. Látni fogjuk, nem „szakadt el" a vallástól a saját kulturális gyakorlat, de nem is kizárólag kapcsolódik vele össze. Mindkét tartalom, az „etnikai" s a „vallási" is, összekeveredik, egymást kiegészíti a saját kultúra megélése és az önazonosság-tudat megfogalmazásának terein egyaránt. „Etnikus“ vallási jelenségekkel fogunk találkozni tehát. A magyarok etnikai-vallási elkülönülése, illetve a szerbek ugyanezen az elven alapuló másságának kategorikus megfogalmazása az alábbi interjúrészletből, illetve az azt követő példákból még jobban kiviláglik. „A szerbek vallási és nemzeti alapon is elkülönülnek. Nehéz a kettőt szétválasztani. Tehát ők Szerb Pravoszláv Egyház. Ők más szemmel néznek erre. Nemzeti egyház. Ő azt mondja, hogy az is pravoszláv, aki nincs megkeresztelve, ha szerb.” Az idézett mondatokhoz kívánkozik a feketicsi montenegróiak, illetve a róluk kialakított kép példája. Ebből kiderül, nem csak „az is pravoszláv, aki szerb”, még ha nincs is megkeresztelkedve, hanem, hogy nem is szükséges a „másság” megnyilvánulásaihoz, s a hozzá köthető interetnikus jelenségekhez a „szerbek pravoszlávizmusa". Feketics példáján láttuk, a falu helyi-saját kultúrájának és értékrendjének alapja a református vallásosság. Tehát itt a vallásos értékrend fokozottan is érvényes a „másság" kifejeződésére, szemben az „ateista” (magukat materialistának valló montenegrói kommunisták költöztek Feketicsre az elűzött németek helyére) „góracokkal", akikkel szemben különben is értékrendbeli és „civilizációs" eltéréseket, különbségeket fogalmaztak meg a magyar közösség tagjai. Az elmondott jelenségek tehát visszahatnak a közös identitás vallási tartalmára, annak még pozitívabb-fokozottabb felértékelődésére, s megint csak azt látjuk, maga a vallási identitás az, amely „összefogja” a helyi közösséget, s mélyíti el tagjaiban a saját kultúrához való tartozás értékeit. „Vallási szempontból érdekesek még az idetelepített montenegróiak. Amikor idetelepítették őket, mindenki partizán volt, mindenki ateista volt. Ha valaki próbált nem 147
