Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Kovács Éva: Alteritás és identitás: a két világháború közötti határtérségek, különös tekintettel a szlovák-magyar határra
Kovács Éva során - mint városunk, Komárom esetében - e kultúrák közötti távolságot, a másságok jelentőségét többek között a házasodási szokásokon keresztül ragadhatjuk meg. A házastárs kiválasztásának a terepe, a „házaspiac’’ - túl azon, hogy az adott vallási csoportok, társadalmi rétegek nagyságától függően korlátozott - különböző társadalmi értéket vonultat fel. Ezek nem csupán gazdasági, hanem kulturális értékek, melyeket a házasfelek a kiválasztás során állandóan mérlegelnek. Ezáltal e „piac” sajátosan merev, mert bizonyos értékeket erősen preferál, mfg másokat egyenesen tilt. A házasságkötéskor a házasfelek és családtagjaik olyan jövőbeli családi identitással operálnak, amely erősen kötődik az adott identitást megtestesftő státuszcsoportok értékrendszeréhez, önreprezentációjához, kollektfv azonosságtudatához. Az anyakönyvek kvantitatív elemzéséből kimutatható, hogy Komáromban e piac mind gazdasági, mind kulturális értékeiben kettészakadt és belülről is átrendeződött. A magyarizációs folyamatok megszűntével és a szlovák aszszimiláció állami ideológiává tételével - ahogy az itt hely hiányában be nem mutatott össz-szlovákiai adatokból látható - a kisebbségi magyar és a többségi (cseh)szlovák közösség befelé zártabbá vált: a nemzeti identitás korlátozó feltétellé vált a házasságoknál. Ugyanez a tendencia tapintható ki a zsidóság esetében is: sem a szekularizációs folyamatok felerősödése, sem a magyarosítás megszűnte nem tette nyitottabbá e csoportot. Erőteljes, kollektív identitást formáló tényezőt kell látnunk a migrációs irányok gyökeres átalakulásában is. A marginalizálódás a szlovák oldalon, a természetes népesség-utánpótlás addigi irányainak elzáródása nyomot kellett, hogy hagyjon Komámon. Az 1920 előtti, a belső magyarországi területekről érkező népesség a város magyar jellegét erősítette, míg 1920 után egy falusiasabb, szlovák ajkú csoport jelent meg a házaspiacon. Eközben Komárom-Újváros, amely kulturális értékeit tekintve „szűz” terepnek számított, hiszen lényegében újra kellett alapítani, „menekült-város" jellege miatt paradox módon egy határon kívülről érkező népességet egyesített magában. Ezáltal feltételezhető, hogy olyan identitásokat egyesített és olvasztott be önmagába, melyek nagyfokú érzékenységet illetve kiszolgáltatottságot mutattak a két világhábo136
