Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői
A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői 63 statisztikai, gyakorisági eltérésként jelentkezik, méghozzá nem egy-egy egyénnek, hanem egy egész csoportnak (pl. társadalmi rétegnek) a nyelvhasználatában. Kétnyelvűségi viszonylatban akkor beszélünk nonnatúlteljesítésről, ha egy kétnyelvű csoport nagyobb mértékben követi a presztízsváltozat normáját, mint a számára vonatkoztatási csoportként szolgáló egynyelvű csoport (a „vonatkoztatási csoport” fogalmára 1. Csepeli 1997: 455-460). így például egyik empirikus kutatásunk során a magyar tannyelvű iskolába járó kétnyelvű SM diákok nagyobb százalékban használták négy vizsgált ikes ige presztízsváltozatait (alszom, vitatkozom, iszom, elkésem), mint az MM egynyelvű diákok (1. Lanstyák-Szabómihály 1997: 35-38). A normatúlteljesitést egynyelvüségi viszonylatban „labovi hiperkorrekció”-nak nevezik. Labov klasszikus vizsgálatában ez a jelenség abban nyilvánult meg, hogy a második legmagasabb státusú csoporthoz tartozó, alsó középosztálybeli beszélők a formális stilusváltozatokban gyakrabban használták az amúgy a legmagasabb státusú csoportra, a felső középosztályra nagyobb mértékben jellemző presztízsváltozatokat, mint maguk a felső középosztálybeli beszélők (1. Labov 1996). A kétnyelvüségi helyzetben tapasztalt normatúlteljesítés és a labovi hiperkorrekció abban is különböznek egymástól, hogy kétnyelvűségi helyzetben a „legmagasabb státusú” és a „második legmagasabb státusú” csoport nem ugyanahhoz a beszélőközösséghez tartozik (nemhogy nem ugyanabban a városban élnek, de még csak nem is ugyanannak az országnak a polgárai). Ami a széttagolást illeti, ez nem más, mint az analitikus nyelvi szerkezetek előnyben részesítése a szintektikusakkal szemben, pl. tagok létszáma vs. taglétszám; nők napja vs. nőnap, légi tér vs. légtér; iskolai politika vs. iskolapolitika, szolgáltatási ház vs. szolgáltatóház. A széttagolás azért utalhat nyelvi bizonytalanságra, mert széttagoló szerkezet használatakor kisebb a tévesztés veszélye, ill. kevésbé feltűnő a tévesztés, hiszen az analitikus szerkezetek az adott nyelvben nyelvtani szempontból jól formáltak, vagyis helyesek, szabály alapján könnyen létrehozhatóak, míg a nekik megfelelő szintetikus szerkezetek nemegyszer egyedibbek, lexikális egységeket alkotnak, amelyeket a kétnyelvű vagy ismer, vagy nem.12 A nyelvi bizonytalanság enyhébb válfaja a nyelvi elővigyázatosság, amely miatt a kétnyelvű SM beszélők az általuk jól ismert regiszterekben sem mernek úgy „szárnyalni”, nem mernek olyan spontán természetességgel beszélni, mint egynyelvű MM „nyelvtársaik”. A nyelvi elővigyázatosságot nehéz empirikusan tesztelni, mindenesetre a laikusoknak is feltűnik például, mennyivel színtelenebbek nyelvileg a kisebbségi magyar lapok, mint a magyarországiak, s baráti beszélgetésekből arról is tudomásunk van, hogy az érintettek ezt épp a nagyobb fokú nyelvi elővigyázatosságnak tudják be: a kétnyelvű beszélők sokszor azért nem mernek leírni egy-egy merészebb fordulatot, mert attól tartanak, hátha a kétnyelvűség miatti „rossz nyelvérzékük” nem jelez, hogy az nem megfelelő kifejezés. 2.2.3. Bázisváltogató kódváltás A kétnyelvűség helyzeti hatása révén megjelenőjellemző nyelvhasználati sajátság a nyelvközi kódváltás. A kódvált(ogat)ás olyan beszédmód, melyben egyetlen diskurzuson belül egynél több nyelvnek (tágabb értelemben nyelvváltozatnak) van aktív szerepe. (Az „aktív” jelzővel az egyszavas kódváltást a kölcsönzéstől kívánjuk megkülönböztetni; a kölcsönszavakat 12. Győri-Nagy Sándor (1988: 7) szerint a széttagoló tendencia nyelvi megnyilvánulásai olyan jelenségek, melyek „általábanjellemeznek bármely bilingvis nyelvprodukciót, és sem az egyik, sem a másik nyelvből külön nem eredeztethetők”, azaz a széttagolás akkor is jelentkezik, ha egy analitikus nyelvet első nyelvként beszélő személynek szintetikus a másodnyelve. Ha ez csakugyan így van, akkor valószínű, hogy a széttagolásnak csak látszólag közvetlenül a kétnyelvűség az oka; valójában az első nyelvnek való kisebb mértékű kitettség és a kétnyelvűség miatti nyelvi bizonytalanság váltja ki a széttagolási tendencia jelentkezését.
