Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
550 Szabómihály Gizella nyelven kívüli komponenseit vizsgáló szociolingvisztika (D. Hymes); 4) a nyelvi problémák megoldására fókuszáló szociolingvisztika. J.V. Neústupný szerint a szociolingvisztikának ez a negyedik irányzata az, amely ma a nyelvi menedzselés elmélete által lefedett területtel azonos. A nyelvi menedzselés a múlt század hatvanas éveiben fejlődésnek indult nyelvtervezés elméletéből fejlődött ki, amely szorosan kapcsolódott az Egyesült Államoknak ahhoz a törekvéséhez, hogy ellensúlyozza a Szovjetunió ázsiai és afrikai térnyerését, ezért az akkori ún. fejlődő államok nyelvi problémáival foglalkozott. A nyelvi menedzselés elmélete a nyelvtervezéssel3 foglalkozó szakemberek között folyó szemléletbeli viták eredményeként alakult ki. J. Neústupný szerint az alapvető véleménykülönbség az alábbiakban ragadható meg: a nyelvtervezésben a nyelvtervező szakemberek definiálják a problémákat, s nem foglalkoznak azzal, milyen nyelvi problémákkal küzdenek a beszélők egy-egy konkrét szituációban (1. még Nekvapil 2000: 166); ezzel függ össze az a tény, hogy a nyelvtervezés a nyelvi problémákat a grammatikai kompetencia szintjén (vagyis elvont módon, a „nyelv” problémájaként) értelmezi, s nem a beszélők problémájaként. Továbbá: a nyelvtervezés feltételezi a felülről történő irányítást: a nyelvtervezés (a nyelv tervezése) egyfajta objektív, technikai diszciplína, az ezt irányító szakemberek mintegy az egész társadalom nevében járnak el4 - kérdéses azonban, honnan ered ez a szerepük, legitimációjuk. Mind a nyelvtervezés, mind a nyelvi me - nedzselés tehát a nyelvi problémák kezelésével foglalkozik, ám eltérő megközelítéssel: az egyik „fentről lefelé”, a másik pedig „alulról felfelé” haladva (1. Nekvapil 2003b: 2). További fontos különbség, hogy a nyelvi menedzselés a nyelvi problémát tágabban értelmezi, mint a nyelvtervezés, azaz nem szűkíti le a sikertelen kommunikációra (1. Haugen 1972/1998: 16), s megoldását nem csak szervezetten, a legmagasabb szinten képzeli el. A nyelvi menedzselés folyamat, melyen belül öt szakaszt különíthetünk el: 1) az interakció során a beszélők valamilyen módon eltérnek a kommunikációs normáktól (deviation). Nyelvi probléma akkor keletkezik, ha ezt az eltérést a beszélők 2) észreveszik (noting) és 3) pozitívan vagy negatívan értékelik (evaluation). Az észlelt eltérések kezelése céljából 4) akcióterv (adjustment design) kidolgozására és 5) megvalósítására (implementation) kerül sor. Ezek a lépések nagyon hasonlítanak a nyelvtervezés egyes szakaszaira: a probléma kijelölése, a megoldási módozatok felvázolása, illetve egy konkrét megoldás kiválasztása, majd ennek elterjesztése, azaz a kivitelezés (1. Haugen 1972/1998), ám több lényeges eltérés mutatkozik közöttük. A nyelvi menedzselés elmélete szerint a nyelvi probléma a kommunikációs helyzettől függően különböző szinteken keletkezik, ezért különböző szinteken is kell megoldani, így a nyelvi menedzselési folyamat „kimenete” nem csupán (és nem elsősorban) kézikönyv, szótár, esetleg nyelvtan, az akcióterv az önkorrekciótól kezdve a nyelvi reformjavaslatokig számos szinten és többféle módon is megvalósulhat.5 3. A külföldi szakirodalom természetesen a nyelvtervezés (language planning) kifejezést használja, az elmondottak viszont lényegében a hagyományos nyelvművelésre is vonatkoztathatók. 4. Einar Haugen a kodifikálót nyelvmérnök-nek nevezi (Haugen 1972/1998: 18); Jernudd és Das Gupta után J. Fishman pedig így definiálja a nyelvi tervezést: „A nyelvi tervezés terminus a nyelvi problémák megoldásának szervezett tevékenységére utal, tipikusan állami szinten” (Fishman 1974/1998: 31). 5. Két saját magyar példa különböző típusú „akcióterv”-ekre: 1. Az iskolában a tanuló azt mondja: Én is mondanák egy verset. A pedagógus kijavítja.- Nem azt mondjuk, hogy mondanák, hanem azt, hogy mondanék. Esetleg elmagyarázza a két forma különbségét, illetve elismételteti a tanulókkal az igeragozással kapcsolatos nyelvművelői tanácsokat. 2. Egy települési önkormányzat utcanévtáblákat akar kihelyezni, ehhez azonban az szükséges, hogy a lakosság megegyezzen, hogyan fogják hívni az egyes utcákat: a közösségben kialakult hagyományos nevek közül választanak-e, vagy híres személyiségekről (is) nevezik el a köztereket. Ezt helyben kell megoldani, a nyelvészek ajánlhatnak ugyan megoldásokat, de végül is az adott település képviselő-testülete dönt - akár a nyelvészi véleményekkel ellentétesen.
