Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)

Tanulmányok - Az oktatás nyelvi aspektusai

524 Simon Szabolcs lomból ugyanazokkal a követelményekkel szembesülnek, mint a többségi román tanulók. A román nyelv miatt a székelyföldi gyerekek­nek igen sok gondjuk van az érettségin. 2.3. Horvátország 2006-ban került sor az első, az oktatási minisz­térium által megvalósított, három napon át tartó országos felmérésre, a gimnazistákra vonatko­zóan. A felmérés kizárólag az elsős gimnazis­tákra korlátozódott; három tantárgyból végez­ték el: horvát nyelv, matematika, idegen nyelv - ez a magyar tannyelvű középiskolában a né­met nyelv volt. Azóta informatikából és még másik két tantárgyból is végeztek felmérést, ezenkívül magyarból is. Érettségi vizsgát ké­sőbb csak azok a diákok tehetnek, akik közép­iskolai tanulmányaik folyamán legalább egy­szer átestek ilyen felmérő vizsgán. Ez a rend­szer azonban még nincs megállapodva, a vizs­gaszabályok egyelőre kísérleti jellegűek. Az említett felméréseket leginkább központi érett­ségit előkészítő vizsgának nevezhetnénk. Horvátországban kizárólag egy intézmény­ben folyik magyar tannyelvű középiskolai oktatás. A közelmúltig a negyedikesek a hagyo­mányos modell szerint érettségiztek; azaz magyar nyelvből szóbeli és írásbeli vizsgát tet­tek. A szóbelin az előre megadott tételekből hármat húztak, az írásbelin pedig a vizsgáztató­bizottság elnöke által megadott három témából dolgoztak ki egyet. 2.4. Szlovénia A szlovén általános érettségi vizsga által a tanulás felvételi vizsga nélkül vezet át a gimná­ziumból az egyetemre. Ebben rokon a legtöbb európai állam érettségijével. Az érettségi három kötelező és két (esetleg három) választ­ható tantárgyból áll. Minden jelöltnek vizsgáz­nia kell anyanyelvből (szlovén, a kétnyelvű területeken magyar, illetve olasz), egy idegen nyelvből (angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz) és matematikából. Néhány tantárgy ese­tében a jelölt választhat, hogy általános vagy emelt szintű vizsgát kíván-e tenni. Anyanyelv­ből pl. csak emelt szintű vizsga tehető, a másik két kötelező tantárgy mindkét szintet kínálja. A választható tantárgyak közül az idegen nyelv, a második nyelv és a latin teszi lehetővé a szint­választást. A kétnyelvű középiskolában a diákok - elméletileg nemzetiségüktől függetlenül - eldönthetik, hogy magyarból vagy szlovénból érettségiznek anyanyelvi szinten. Ebben való­színűleg az dönt, mit tekintenek a gyakorlatban első nyelvüknek. Azok a magyar gyerekek, akik a magyart választják, a harmadik és ne­gyedik osztályban választhatnak a felkínált két­szintű szlovénoktatás között. Maradhatnak együtt a szlovén anyanyelvűekkel heti 4 órá­ban, és egyben részt vesznek a szlovén érettsé­gi előkészítő órákon is, vagy csökkentett óra­számban (3) tanulják tovább a többségi nyel­vet. Ez utóbbi lehetőséggel általában élnek is a magyar diákok. Az anyanyelvi érettségi vizsga két részből áll. Az írásbeli egy irodalmi és egy nyelvi­nyelvhasználati feladatsort jelent. Az 1. feladat­lapban egy értekező vagy elemző-értékelő iro­dalmi esszét írnak ajelöltek kb. 700-1000 szó terjedelemben, a már ismert témában, a meg­adott művek alapján, két tétel közül egyet választva. Ehhez 150 perc áll a rendelkezésük­re. Eredménye a tantárgyi összosztályzat 50%­­át teszi ki. Javítása külső értékeléssel történik. A második feladat a nyelvi-nyelvhasználati teszt. A bizottság egy közösen kiválasztott nem művészi szöveg alapján készíti el a nyelvi ismereteket és készségeket mérő feladatsort. A feladatlap utolsó feladata mindig egy rövidebb (kb. 100-120 szóból álló), meghatározott műfajú és típusú szöveg alkotása az adott témá­hoz kapcsolódóan. A feladatlap felöleli a nyel­vi rendszer minden szintjét, természetesen a tantervi tartalmak figyelembevételével és az adott szöveg kínálta lehetőségek maximális kihasználásával. Eredménye az összosztályzat 30%-át jelenti.

Next

/
Thumbnails
Contents